Egy kis teszt néhány CD-lejátszóval
Régi NAD CD512-es lejátszóm egyre nehezebben olvasta a lemezeket, úgyhogy itt volt az ideje egy másikat beszerezni. (Habár lehet, hogy elég lenne neki egy fejcsere, de inkább szétnéztem a használt gépek piacán valami új után.) A NAD előtt egyébként egy egyszerű, ha jól emlékszem Delta fantázianevű play-gombos CD-ROM meghajtót használtam évekig egy 100W-os számítógépes AT tápról hajtva. A hangjáról nincsenek különösebb emlékeim.
Három gépet sikerült egy hétvégi tesztre megkapnom, ezek közül választottam. Mindegyik gép régebbi gyártmány, mint a NAD, de mind jó állapotban lévő és működőképes. Távvezérlő egyikhez sem volt, de ez nálam nem is szempont. Mindhárom lejátszót Japánban gyártották. A következőkről van szó (a NAD-ot is belevéve, mert hozzá hasonlítgattam elsődlegesen őket):
- Sony CDP-303es: egy 20-akárhány éves lejátszó. Tankszerű, súlyos gép, CX20152-es multibites Sony DAC van benne. A kis méretű CD-ket nem fogadja, írott lemezekkel nem próbáltam. Egyébként halkan teszi a dolgát, a számok elérése is elég gyors.
- Onkyo DX-6660 Integra: már a 90-es évek szülötte. Még súlyosabb, mint a Sony, sok szolgáltatás, 2 darab Burr-Brown PCM58P DAC, ami egyes vélemények szerint a TDA1541A-val egy kategória, bár ez 18 bites. A kijelzője három állapotba állítható: normál, csökkentett fényerejű és kikapcsolt. Kikapcsolt állapotban nagyon halvány piros csíkok jelennek meg a kijelzőjén, elég hangulatos. Már a kis CD-ket is kezeli és az írott lemezeket is lejátssza.
- Sony CDP-710: szintén 20 év körüli gép (a Sony 1987-1988 között gyártotta). Könyű műanyag ház, csak a teteje fém, viszont állítólag az elektronikus alkatrészeken nem spóroltak, így igen minőségi cuccok vannak benne. És TDA1541-es DAC, de még nem az A verzió, bár van aki szerint ez a régi jobb. 4-szeres túlmintavételezéssel dolgozik. Csak a legszükségesebb szolgáltatásokat tartalmazza, kijelzője kontrasztos, jól látható. A kis méretű lemezeket sajnos nem kezeli, de az írott lemezeket lejátssza.
- NAD 512: 1995 körül gyárthatták. Fém ház, kezeli a kis CD-ket és az írottakat is, bár az idő múlásával egyre nehezebben olvassa be ezeket. PWM rendszerű DAC van benne. Kezelőszervei a lehető legpuritánabbak, még fejhallgató-kimenete sincs. A kijelzőjét egy kis lámpa világítja meg hátulról, ami hamar kiégett, a cseréjével én nem bajlódtam, úgyhogy azóta „vakon” használtam.
Tesztelés
Hol ezt, hol azt hallgattam, néha A-B teszten (hogy a nagyobb hangi különbségek kiderüljenek), de egyébként arra voltam kíváncsi, melyik az, amelyik leginkább képes bevonni a zenébe, a legnagyobb élményt nyújtja és nincsenek zavaró tulajdonságai. Külsőre mindegyik tiszta, megkímélt. Mindegyik gyári állapotú, nem tuningolt. Meg kell jegyeznem, hogy a leírt tulajdonságok nyilván az én rendszeremben nyújtott produkciót jellemzik, máshol esetleg teljesen más lenne a konklúzió.
A CDP-303es hamar kiesett, mert a 74 percnél hosszabb műsoridejű lemezek első sávjait nem tudta beolvasni. Egyébként nem rossz hangja van, bár kicsit sterilnek tűnt, van benne valami digitális, mesterséges íz vagy legalábbis olyan, amit annak gondolok. Semmi különleges hibája nincs, de nem is ragad magával.
Az Onkyo külsőre nagyon tetszik, komoly gépnek tűnik. Dinamikus, nyílt, transzparens hangja van, a komplex zenei részeket is képes kezelni, Mahler 8. szimfóniája Soltival pont ilyen, eddig mindig kissé zsúfoltnak és követhetetlennek éreztem az első részét, ez képes szétválasztani a szólamokat (és ez a lemez is 78 perces, tehát a CDP-303es itt sem rúg labdába). Képes meglódulni a zene, viszont a halkabb, bensőségesebb részek nem annyira magukkal ragadóak. Egy kis hátránya van: a magas hangok néha kissé karcosak, élesek (különösen a trombita) ami nem illeszkedik a szélessávú hangszóróimhoz, mert azok is hajlamosak erre. Így hát ez sem nyerő, mert hosszabb távon fárasztó.
A CDP-710 meglepett. Semmi kirívó „effektust” nem produkál, bár melegebb, teltebb a hangja, mint a NAD-é és nincsenek meg az Onkyo-nál tapasztalt éles magas hangok sem. Elsőre az jutott eszembe, hogy abbahagyom a tesztelgetést és hallgatok zenét ezen. Részletező, de semmit nem forszíroz, gazdag zenekari hangzás. Szóló énekesek esetén mintha nem lenne annyi jelenlétérzet (a Csík zenekar egyik lemezén található Pálpaliné balladája jó tesztalany). De valamiért ez sem zavar, egyszerűen jó hallgatni. Kezdem érteni a TDA1541-fanatikusokat… Egyébként csöndben és gyorsan teszi a dolgát.
Talán nem meglepő, hogy a Sony CDP-710-et választottam. Azért még leírom, hogy milyennek találtam a NAD 512-t. Egész jó a térleképzése, a hangszerek, énekesek szépen elhelyezkednek, nem mozognak, de ehhez persze a lánc többi tagjának is teljesíteni kell. Ez a képesség nekem elég fontos, mert ha felborul, az zavaró zenehallgatás közben. (Egyébként a tesztelt többi lejátszó is megfelelt ennek a kritériumnak.) Többek között emiatt jó a jelenlétérzet is, olyan mintha az énekes itt lenne a szobában. Nincs kirívó hibája, bár mindenből egy kicsit kevesebb van benne, mint a Sony CDP-710-ben. Kicsit kisebb mély, nem annyira élénk, mosottabb, kevesebb ritmus, kevésbé feszes. De hosszan hallgatható. Volt nálam régebben egy akkumulátoros VibaVoice Pocket DAC (VibaVoice-féle „csoda”-kábelekkel). Körülbelül egy hétig hallgattam és az nálam nem volt jobb a NAD-nál. Hangilag nem vettem észre nagy különbséget, mintha a Viba-ban kicsit kevesebb lenne a magas, nem csilingeltek a triangulumok úgy, mint a NAD-nál. Miután visszavittem, még az is eszembe jutott, hogy annál sosem volt olyan borzongás-érzésem, hogy „hú, de jól szól”, ami a NAD-ot hallgatva azért előfordult.
(2011)