Eiffel torony – egalizer.hu

A terv az volt, hogy építeni kellene egy 300 méter magas tornyot, amely az 1889-es világkiállítás egyik attrakciója lenne

Emile Nouguier és Maurice Koechlin, az Eiffel társaság két főmérnöke agyából pattant ki a magas torony ötlete 1884-ben. Az első tervek egy hatalmas pózna-szerű építményt mutattak négy oszlop rácsos tartógerendával, melyek a felszínen még elkülönülnek, de egymáshoz tartva egyesülten érik el a csúcsot és meghatározott szakaszonként vízszintes fémszerkezettel vannak összecsatlakoztatva. A cég ebben az időben különösen a hidak tartószerkezetének tervezésében rendelkezett nagy tapasztalattal. A torony-terv ennek a tapasztalatnak egy merész, 300 méter magas hasznosítása volt.1884. szeptember 18.-n Eiffel bejegyzett egy szabadalmat „a 300 méter magas acélszerkezet és fémoszlop építéséhez szükséges új felépítésről”.

Annak érdekében, hogy a nyilvánossággal jobban elfogadtassák a tervet, Nouguier és Koechlin felkérte Stephen Sauvestre építészmérnököt, hogy dolgozza ki a torony külső megjelenését.

Sauvestre kő-talapzatot javasolt a lábazat befedésére, hatalmas boltívet az oszlopok és az első emelet összekötésére, nagy üvegfalú csarnokokat minden szintre, körte-alakú megjelenést a csúcshoz, és egyéb különféle díszítő elemeket a szerkezet különböző elemeire. Végül aztán egyszerűsítettek a terveken, de azért néhány részletet a javasolt formában hagytak, úgy mint a hatalmas boltívet is, amely nagyon jellegzetes megjelenést ad az építménynek. Az oszlopok görbületét matematikai módszerekkel határozták meg, a széllel szembeni minél nagyobb ellenállás érdekében.

Számos röpirat és cikk jelent meg 1886 folyamán, aztán 1887. február 14.-n, amikor az építkezés látványosan elkezdődött, megjelent a "Művészek tiltakozása"

A „Tiltakozás Monsieur Eiffel tornya ellen” a Le Temps lapban jelent meg és a világkiállítás rendezőjéhez, Monsieur Alphand-hoz szólt. A cikket az irodalom és az egyéb művészetek nagyjai közül számos személy aláírta: Charles Gounod, Guy de Maupassant, ifjabb Alexandre Dumas, François Coppée, Leconte de Lisle, Sully Prudhomme, William Bouguereau, Ernest Meissonier, Victorien Sardou, Charles Garnier. Az újságírók erőszakos támadást indítottak ez ellen a „valóban tragikus utcai lámpa” (Léon Bloy), „harangláb-váz” (Paul Verlaine) ellen. További jellemzések: „acél befejezetlen, nyomorék és zavaros tornacsarnok-szerkezet” (Francois Coppée), „magas és vézna acéllétra, óriási idomtalan váz egy olyan talapzaton, amely úgy néz ki, mintha csak egy monumentális küklopszot tartana, de aztán kimerül egy óriási gyárkéményben” (Maupassant), „félkész gyárkémény, egy hatalmas dög, amely csak arra vár, hogy befedjék téglával, hajókémény alakú grill, kilyuggatott végbélkúp” (Joris-Karl Huysmans). Egyszer aztán vége szakadt a torony kritizálásának és megbarátkoztak ennek a valódi remekműnek a jelenlétével, a világkiállításon pedig hatalmas sikert aratott: két millió látogatót fogadott az 1889-es kiállítás ideje alatt.

A "Tiltakozás Eiffel tornya ellen" cikk

A cikk az írók, festők, szobrászok, építészek nevében szólt, akik mind Párizs szépségének – amely idáig sértetlen volt – szerelmesei. A művészek együttesen a Francia népet képviselték és a Párizs szívében felépítendő haszontalan és otromba Eiffel torony ellen tiltakoztak. Csak azért, mert erősödik a kereskedők és gépépítők befolyása, még nem kell jóvátehetetlen kárt okozni a város megjelenésének. A tornyot Bábel tornyához is hasonlították.

Interjú a Le Temps 1887. február 14.-i számából Eiffel-lel, aki ügyesen összefoglalta művészi tanítását és válaszolt a művészek tiltakozása ellen: „Úgy gondolom, hogy a torony egészen sajátságos szépséggel rendelkezik. Csak mert valaki mérnök, már nem veheti figyelembe a szépséget saját építményeinél, és nem törekedhet eleganciára a szilárdság és megbízhatóság mellett? Nem lehet, hogy azok a feltételek, amelyek meghatározzák a szilárdságot, ugyanolyan módon a harmónia rejtett feltételeit is teljesítik? Mi az, amire elsődlegesen ügyelni kellett a tervezés során? A légellenállás. Nahát! Megtartottam a görbületet az építmény négy külső szélén, melyet a matematika diktált. Ezek a görbületek nagy szerepet játszanak a szilárdság megtartásában, és a külső szemlélő számára első pillantásra szembetűnők, valamint szépek is, és a teljesség, valamint a szerkezet merészségének szimbólumai. Hasonló módon a nagy üres részek is, melyeket az elemekben találunk, arra szolgálnak, hogy a viharok számára ne legyen felesleges ellenállás a szerkezetben, ami fenyegetné a stabilitást. Ezen kívül van valami vonzó a kolosszális dolgokban.”

Az Eiffel torony festése

mivel vasból van, a tornyot védeni kell az oxidációtól több réteg festékkel, amely biztosítja, hogy mindörökre fennáljon
1900-ban, „A 300 méteres torony” című könyvében Gustave Eiffel a következőket írta: „Valószínűleg sosem fogjuk megérteni a torony festésének nagy fontosságát, amely nélkülözhetetlen a vasépítmények megőrzéséhez. Minél aprólékosabb a festés, annál tovább fog tartani a torony.”
A tornyot eleddig 17-szer festették újra, általában 7 évente egyszer. Jónéhányszor változtatták meg a színét is; vöröses barnáról okkersárgára, aztán gesztenyebarnára, végül manapság bronzban pompázik, a teteje felé pedig enyhén sötétedik, így biztosítva van, hogy minden irányból egyformának látszik. A torony felületének beborításához 60 tonna festékre, 50 kilométer biztonsági kábelre, 2,5 hektár védőhálóra, 1500 ecsetre, 1500 munkaruhára van szükség, amivel a 25 személyből álló festőcsapat több, mint egy év alatt újrafesti a tornyot a tetejétől a talpáig.

Eiffel kiterjedt kutatásokat végzett a rádiózással kapcsolatban is, így azt javasolta, hogy a tornyot monumentális rádióadóként is használják. Az első rádióadások 1898-as sikere után Eiffel a katonai hatóságokhoz fordult 1901-ben azzal a céllal, hogy a tornyot nagy távolságú rádióadóként használják. 1903-ban Párizs körül rádiókapcsolat létesült katonai bázisokkal egyetemben, majd egy évvel később már Kelet-Franciaországgal is. A toronyra 1906-ban került állandó rádióadó, így biztosította annak fennmaradását (ti. eredetileg a tornyot csak ideiglenesen hozták létre).

A torony tetején az évek során sokat módosítottak, hogy el lehessen helyezni rajta mind több antennát. A torony teteje eredetileg két rácsos boltívből állt, amelyek egy jelzőlámpát tartottak. A keskeny nyílt peron, amely megkoronázta a legfelső szintet, pontosan 300 méter magasságban van. Ezen volt még egy háromágú villámhárító, amelyet két nagy fémcsővel csatlakoztattak a földhöz. A torony teteje azóta még teljesen átalakult. Jelenleg több tíz antennát tartalmaz, melyek szinte minden típust tartalmaznak, egy televízióadóval egyetemben, amely 324 méterre emeli a torony magasságát. Az első televízió-kísérletek a tornyon 1921-ben kezdődtek, az állandó TV-adás pedig 1935-ben indult.

Gyors áttekintés

Az Eiffel torony a Szajna folyó bal partján helyezkedik el a Parc du Champ de Mars északnyugati végén. Az 1889-es eredeti magasság (a zászlórúddal) 312,27 méter volt, 1957-ben egy újabb adótorony felállításával a magasság 320,75 méterre nőtt, majd 2000-ben további antennával tovább magasodott 324 méterre.

Látogatók száma: 6315324 2000-ben.

Ez volt a legmagasabb építmény a földön egészen a Chrysler Building 1930-as felépítéséig.

Gustave Eiffel

1832-ben Dijon-ban született, 1855-ben kapott diplomát az Ecole Centrale des Arts et Manufactures egyetemen, ugyanabban az évben, amikor Párizs megrendezte első világkiállítását. Néhány évet ezután Franciaország délnyugati részén töltött, ahol a Bordeaux-i nagy vasúti híd építését felügyelte, aztán megfogalmazta saját feladatát, mint konstruktor, amely fémépítmények építésére specializálódott. Konstruktorkénti munkájának ékkövei a Porto viadukt a Douro folyó fölött, 1876-ban, a Garabit viadukt 1884-ben, a budapesti Nyugati pályaudvar Magyarországon, a Nice csillagvizsgáló kupolája, valamint a New York-i Szabadság Szobor találékony szerkezete. Építészeti munkája 1889-ben az Eiffel toronnyal ért el tetőpontjára. Az üzleti életben folytatott munkájának a Panama Csatorna hibája vetett véget. Ezután sem pihent, mert nagyon aktív munkát kezdett a tudományos kutatásokban a meteorológia, aerodinamika, rádiózás terén. 1923. december 27.-n halt meg.

Eiffel fémépítmények százait építette szerte a világon. Hidakat, különösen vasúti viaduktokat szeretett különösen tervezni, de hírnévre tett szert ipari felhasználású fémszerkezetek tervezése terén is. Karrierjét sok pompás épület is fémjelzi, melyek közül legkiemelkedőbbek talán a Porto-i viadukt ikerépületei, és a Garabit viadukt Franciaország Cantal-i megyéiben. De nagy találékonyságra utal más építészeti megoldása is, mint cégének hordozható hídjai, amelyeket készletekben szállítottak a világ számos tájára; a Szabadság Szobor nagyszerű szerkezete, és természetesen az Eiffel torony.

1887-ben Eiffel beleegyezett a Panama csatorna kapuinak megtervezésébe, amely nagyon nagy munka volt, de rosszul irányította Ferdinand De Lesseps, így végül a század legnagyobb üzleti botrányába fulladt. Ez volt üzleti pályájának legnagyobb megrendelése, de egyben ez volt a legkockázatosabb is. A rizikót az jelentette, hogy nagy pénzügyi előnyökkel és megbízhatónak tűnő garanciákkal biztosították, ami lehetővé tette, hogy rögtön a munkálatok elkezdése után már profitot termeljen. Eiffel óvatossága ellenére a Compagnie du Canal csődbement, így De Lesseps és fia mellett őt is megvádolták. Végül két év börtönre és 2000 frank pénzbírságra ítélték annak ellenére, hogy őt konkrétan soha senki sem vádolta. Végül aztán megtartva becsületét és méltóságát visszaszerezve visszavonult az üzleti élettől. Az ítéletet később legfelsőbb fokon visszavonták, így soha többé nem lehetett őt vádolni semmilyen visszaéléssel a Panama csatornával kapcsolatban.

A Panama csatorna-ügy után életének utolsó éveit odaadó tudományos munkásságának szentelte. Elsősorban a párizsi torony számára szeretett volna valamilyen „testhezálló” feladatot találni, amelyet csak húsz évre építettek. Ezért ő főként szélellenállási kísérletekre, meteorológiai megfigyelőállomás részére és hatalmas rádióadó számára építette. Munkája során meteorológiai adatokat gyűjtött, de ugyanekkor aerodinamikai kutatásokat is végzett, amely számára szélcsatornát épített a torony jobb lábánál, majd egy még nagyobbat Rue Boileau-nál 1909-ben Párizsban. Ez a csatorna még mindig üzemben van. 1923. december 27.-n halt meg, 91 éves korában.

Az építkezés

Az alapok összeszerelése 1887 július 1.-n kezdődött és 22 hónap múlva fejeződött be. Minden elemet a Párizs külvárosában lévő Levallois-Perret-i gyárban készítettek elő, ahol Eiffel gyára volt. Az építéshez használt mind a 18000 elem tizedmilliméter pontossággal lett megtervezve és kijelölve, majd nagyjából 5 méteres darabokra rakták össze. A munkások száma az építési területen 150 és 300 között váltakozott, akiket olyan, már veteránnak számító munkások vezettek, akik a nagy fémviaduktok építésénél is munkálkodtak.
A tornyot alkotó összes fémelemet szegecsek tartják össze, melyek abban az időben fejlett technikát képviseltek. Az előkészületek során az elemeket a gyárban szerelték tehát össze csavarokkal, de ezeket később egyesével szegecsekre cserélték, melyeket forrón illesztettek helyükre. A hűlés során aztán ezek összehúzódtak, ezáltal az elemek szorosan egymáshoz feszültek. Egy négy emberből álló csapat volt szükséges ahhoz, hogy egy szegecset helyére illesszenek: egy helyére illesztette, egy másik megtartotta, a harmadik formálja, a negyedik pedig kalapálja. A felhasznált 2500000 szegecsnek csak a harmadát illesztették helyére közvetlenül az építési helyszínen. A beton alapok egyenes részét néhány méterrel a talajszint alá helyezték, egy réteg tömörített kavicsra.

A tornyot faállványokról építették kis gőzdaruk segítségével, melyek közvetlenül a toronyhoz csatlakoztak. Az első szint összeszerelése 12 átmeneti faállványról történt, melyek 30 méter magasak voltak, de négy 40 méteres állványzat is volt. Homokzsákok és hidraulikus emelők- melyeket eltávolították az ékek beszerelése után – segítségével állították be a fém gerendákat egy milliméter pontossággal. 1887 december 7.-n az első szintet tartó főgerendák már a helyükön voltak. A részeket gőzdarukkal emelték fel, melyek a lifteknek szánt sínen közlekedtek. Csak 5 hónapba tellett megépíteni az alapokat, és 21 hónap alatt a torony fémelemeit összeszerelték. Tekintetbe véve az abban az időben rendelkezésre álló kezdetleges eszközöket, az építkezés rekordidő alatt történt. A torony összeszerelése a precíziós és mérnöki munka csodája volt, ebben mindenki egyetértett. Az építkezés 1887-ben kezdődött és 1889 március 31.-n fejeződött be. A csúcs keskeny dobogóján Eiffel megkapta a Becsületrendet.

Emile Goudeau újságíró jellemzi az építkezés látványosságát 1889 elején: „Vastag kátrány és szénfüst marja az ember torkát és megsüketít a kalapácsok alatt csengő fém hangja. Aztán ott vannak a munkások, akik a szegecselésen dolgoznak: nagy kalapáccsal, pár centiméter vastag párkányon felváltva kalapálják a szegecset. A szemlélő akár patkolókovácsoknak is nézhetné őket, akik elégedetten ritmusosan kalapálják az üllőt egy falusi kovácsműhelyben, csak ezek a kovácsok nem függőlegesen, hanem vízszintesen kalapálnak és minden ütésnél záporoznak a szikrák. Ezek a fekete alakok a nyílt égbolt háttere előtt nagyobbnak látszanak a valóságosnál, mintha fénylő búzát kaszálnának a fellegekben.”

A torony felszerelése biztonságos és nagy kapacitású felvonókkal bonyolult technikai problémát vetett fel. Azelőtt még senki sem épített ilyen magas felvonót ilyen feltételek között. A torony összes eredeti felvonóját mára már kicserélték. A keleti és nyugati lábakra szerelt felvonók az első szintig mennek és a Francia Roux, Combaluzier és Lepape cég gyártmányai. Ezeket duplán hurkolt, hidraulika által működtetett lánc húzza. 1897-ben lecserélték ezeket Fives-Lille felvonókra, amelyeket 1987-ben felújítottak. A berendezést az amerikai Otis cég alakította át úgy, hogy elérje a második szintet egy kétszintes kabinnal. Ez a kabin ferde sínen halad és egy hidraulikus dugattyú húzza kötél segítségével. A déli lábon lévő felvonót 1900-ban eltávolították és 1983-ban egy olyat szereltek a helyére, amely a „Jules Verne” éttermet éri el. A déli felvonót 1912-ben elektromosra cserélték, amelyet 1995-ben szintén felújítottak. A függőleges, Edoux gyártmányú felvonó két kiegyensúlyozott kabinból áll. A felső fülkét 78 ütemű hidraulikus dugattyú hajtja, az alsó pedig szolgáltatja az ellensúlyt. Ezáltal kabint kellett cserélni félúton. A torony két emeletén víztartályokat helyeztek el, amelyek szolgáltatták a szükséges hidraulikus erőt. Ezt a liftet, amely a téli hónapokban nem működött, 1983-ban cserélték le.

Kivilágítás

A gáztól az elektromosságig

A torony mesterséges világítását rendszeresen módosítgatják és fejlesztik az évek során, kihasználva a világítástechnika legújabb vívmányait. A gáztól az elektromosságig, az izzóktól a neonig és ki ne hagyjuk a karbidlámpát. A 20. század hajnalán az elektromos technológiát a torony igen gyorsan alkalmazni kezdte. Az elektromos világítástechnika fejlődése lehetővé tette, hogy a torony fényben fürödjön különböző módokon az évek során. A toronyra az első megvilágítást az 1900-as Világkiállításra szerelték fel, de 1925-ben André Citroen a saját színes kivilágításával és kampányával cicomázta ki. 1937-ben André Granet színes világítást szerelt a rácskorlátra a nemzetközi Művészet és Technika kiállítására. 1985-től a világító rendszer 352 narancssárga karbidlámpa (sodium lamp) a torony szerkezetének belsejében, amely rendkívül hatásos hirdetője a torony különleges szépségének.

Az Eiffel torony forgó fényei

A tornyot mostanában (2000) díszítették fel két fényszóróval, amelynek sugarai 80 kilométerre ellátszanak és minden este bekapcsolják a többi világítótesttel együtt. A jelzőfényt négy tengerészeti típusú motoros reflektor állítja elő. Ezeket számítógép vezérli. Mivel az egyes reflektorok 90 fokban mozgathatók, az összehansolásukkal két olyan fénycsóvát nyertek, amelyek 360 fokban elforgathatók. A xenon 6000 wattos lámpákat hosszú, 1200 órás élettartamuk miatt választották. A lámpákat hűtik a túlhevülés ellen, és ha a hőmérséklet 0 fok alá süllyed, akkor pedig bekapcsol a fűtőrendszer, a fényeket pedig kikapcsolják. A fény kiemeli a torony alakját univerzális és szimbolikus jelképként.

A torony arany színű világítása 20000 villanó elemből áll a szikrázó hatás eléréséhez minden órában. A 2000. újévi gyönyörű szikrázó fények egész évben láthatóak. A torony egy óra szerepébe bújt, amikor esténként minden órában 5 perces villogó fényáradat egészítette ki az állandó aranyszínű világítását. Az utolsó jelzés éjjel 1 órakor a napi előadást különleges fináléval zárja le: tíz perc szikrázással az arany színű állandó fények nélkül. Délben a 20000 lámpa mellett még egy gong is megszólalt tíz percnyi gyémánt villogással.

A villogó rendszer

20 hegymászó 3 hónapi éjszakai munkával szerelte fel
20000 villanykörte, 8 tonna összsúllyal
800 sornyi fényfüzér, egyenként 25 kilogramm súllyal és 18 kilométer hosszan
60000 rugalmas csíptető a kábelek csatlakozásához, 20000 kapocs és 3 kilométernyi szögvas
230 zárt fényszerelvény és 30 kilométer vezeték
400 kilowatt teljesítmény (megegyezik az állandó rendszerével)

2003: a torony újra fényárban izzik: szikrázó műsor minden este

Az Eiffel torony újra díszkivilágítást kapott, amely megint óránként izzik tíz percen keresztül szürkülettől éjjel 2-ig (télen 1-ig). Ez az új kivilágítás az 1986 óta létező aranyszínű világítással együtt a látványosság növelését szolgálja. Az ünnepen azonban még az aranyszínű világítást is lekapcsolják, hogy a ragyogó gyémántfény elkápráztassa az ünneplő közönséget tíz percre.

A technikai adatok nem kevésbé lenyűgözők, mint maga a mű:

tíz évre épített rendszer
25 hegymászó 5 hónap alatt építette
20000 speciális villanykörte (oldalanként 5000), amelyeket egyenként szereltek fel
40 kilométernyi világító és elektromos kábel
40000 illesztés és 80000 különböző fémrész, amelyek 60 tonnát nyomnak
230 zárt alkatrész és elektromos doboz
10000 m2 biztonsági háló
120 kW energiaigény
költség: 4,55 millió euró

A torony szerkezete

Az Eiffel torony, a fejlett technika szimbóluma a 19. század végén, még mindig megtartja lenyűgöző arculatát. 16 millió látogató mássza meg a tornyot évente, de azok, akik szemüket már rá vetették, de nem mentek fel rá és akik ismerik nevét, de még nem látták, még többen vannak. A torony egy változatlan viszonyítási pontot képez még ma is, eltérően több, múltban épült szerkezettől, sőt még ma is élő, változó és fejlődő. A legjelentősebb változások egyben jelentősen befolyásolták a torony arculatát is. Ilyen például a szín, amely hatszor változott az építése óta valamint a világítás, amelyeket gyakran különböző alkalmakhoz terveznek, hogy díszítse a tornyot akár egy napra vagy egy hosszabb időtartamra. Sok különböző stílust követve a jelenlegi világítás a torony belsejét világítja meg már több, mint 10 éve. Kevésbé látványosak, de még mindig feltűnőek a különböző fejlesztések, amelyek a szinteket érintették. Ilyenek az első és második szint kiegészítései és pavilonjai. A galériák tetőzete és felépítése védelmet ad a rossz időjárással szemben is, mivel az utak fedettek, valamint számos technikai és kiszolgáló berendezés és hely közvetlenül ezen szintek alatt vagy felett helyezkedik el. A felvonó és a lépcsőházak is ugyanebbe a kategóriába tartoznak. Még kevésbé láthatóak azok az apró módosítások, amelelyek a torony eredeti szerkezetén történtek. Az idők folyamán a vázszerkezet apránként fejlődött, ahogyan szükség volt a károsodott szerkezeti elemek lecserélésére vagy megerősítésére. A 300 méteres torony című könyvében Gustave Eiffel aprólékosan bemutatja számításait és megoldásait. Ezek a dokumentumok 1889 és 1900 közül valók, beleértve eredeti számításait is.

A 300 méteres magasság eléréséhez lényegében két alapvető dologra volt szükség:

egy stabil, 4 fő pillérből álló alap, amely egészen a második szintig tart, ahol szorosan összekapcsolódnak,
egy torony, amelyet ehhez szilárdan rögzítenek.

Az oszlopos alap alkalmazása a szél által a toronyra gyakorolt erők kiküszöbölésében kap fontos szerepet. Természetesen egy dolog megtervezni egy ilyen tornyot és egy másik dolog megépíteni azt. A legnehezebb dolog az építés során az volt, hogy hogyan bilincseljék össze a négy fő oszlopot az első szinten. Az akkori idők felszereléseit figyelembe véve a legnagyobb precizitásra volt szükség ahhoz, hogy elhelyezzék a négy pillért egymástól 80 méteres távolságra és aztán megdöntve felépítsék, aztán összetámasszák őket milliméter pontossággal a föld felett 50 méterre. Az első szint fölött aztán már kevésbé volt bonyolult az építkezés. Elmondható, hogy annál könnyebben ment az építés, minél magasabbra haladtak. A legbonyolultabb probléma tehát egyrészt az első szinten lévő összekapcsolás volt, másrészt a torony tetejének alapja. A torony nem acélból, hanem öntöttvasból készült előregyártott elemek segítségével. A vas Mr. Dupont és Mr. Fould gyárából jött, a kovácsműhelyek Pompey-ben voltak (Meurthe-et-Moselle), ezeket Párizsban Mr. A. Prége képviselte, aki listát is vezetett a felhasznált vas fajtáiról és ezek árairól: