Antonín Dvořák 9. „Új világ” szimfóniájának felvételeivel Dunát lehetne rekeszteni, az egész zeneirodalom egyik legtöbbet rögzített és legközkedveltebb szimfonikus műve. Népszerűsége az 1983. december 16-i Carnegie Hall-beli zajos sikerű ősbemutatója óta törtelen.
A szimfónia első, még akusztikus technikával készített és húzásokat tartalmazó felvétele 1919-1922 között készült, ezen Landon Ronald vezényli a Royal Albert Hall Orchestra zenekart. Az első elektronikus felvétel az elektronikus felvételtechnika kifejlesztése után már 2 évvel, 1927-ben elkészült ugyanezekkel az előadókkal. Természetesen mindkét felvétel eredetileg gramofonlemezeken jelent meg.
A japán Nippon Columbia vállalat az 1960-as évekre nagy számú lemezkiadói szerződést kötött, ezek között szerepelt az amerikai Columbia, az Erato, a cseh Supraphon, a Muza, Box, Everest, Hispavox és más márkák. A Columbia jogai később a Sony-hoz kerültek, az Erato-t az RCA (ma Warner) vette meg, a szűkülő lehetőségek közül a Nippon Columbia egyre inkább az 1932-ben alapított cseh Supraphon-ra kellett támaszkodjon. A Nippon Columbia az elektronikai termékeinél a tengerentúlon nem használhatta a Columbia márkanevet, ezért jött létre a DENON márka, ami később a digitális hangfelvétel kifejlesztésében is úttörő szerepet játszott. 1982-re, a Compact Disc megjelenésére a Denon-nak már 10 évnyi tapasztalata volt a digitális hangfelvételben és a világ három legelső CD gyára közül a Nippon Columbia-é volt az egyik. A 70-es évek derekától a Denon japán LP-inél a „PCM DIGITAL RECORDING” felirat jelezte, hogy az nem analóg, hanem új, digitális technikával készült felvétel.
A csehszlovák Supraphon – legalábbis amennyire én tudom – a keleti blokk országaiban a 70-es 80-as években azért nem tartozott a túl jó hangminőségű lemezek közé, Japánban azonban a Nippon Columbia-Supraphon koprodukcióban készült felvételek és japán kiadású Supraphon lemezek esetén nem ez volt a helyzet és ott kisebb kultusz alakult ki a Supraphon körül. Természetesen ehhez szükség volt a korszak nagyszerű cseh előadóművészeire és zenekaraira is.
De térjünk vissza Dvořákra. A 9.-en kívül a 7. és a 8. szimfónia bár kisebb népszerűségű, de szintén magas művészi minőségű, a korábbiak viszont sokkal kevésbé ismertek és bár nem annyira kiforrott stílusúak, egy komolyzenerajongó gyűjteményéből nem hiányozhatnak. Teljes szimfóniaciklusból jóval kevesebb létezik, mint az utolsó 3 szimfónia felvételéből, de azért sok jobbnál jobb sorozat közül választhatunk. A sok jó között az egyik legjobbnak tartott 1972-1974 között, a Supraphon égisze alatt készült a nagyszerű cseh karmester, Václav Neumann és a Cseh Filharmonikus zenekar előadásában.
A digitális sorozat
A hosszúra nyúlt bevezető történetszálai a 80-as évek elején futnak össze. 1982 októberében megjelent a Sony-Philips koprodukcióban kifejlesztett kompaktlemez, ami az akkor már pár éve létező digitális hangfelvételt végre analóg közvetítő közeg nélkül tette elérhetővé a nagyközönség számára. Az eleinte még nagyon kevés számú kiadványhoz a kiadók (így a saját CD gyárral rendelkező Nippon Columbia is) olyan műveket igyekeztek újra felvenni digitális technikával amik „örökzöldnek” számítanak és a lemezvásárlók biztosan megveszik az akkor még igen borsos árú új CD-ken is. Ezen művek közül természetesen nem hiányozhatott Dvořák 9. szimfóniája: a Nippon Columbia 1982. október 1-jén a Japán premierre 5 CD-t jelentetett meg, ezek egyikén a 9. szimfónia szerepelt.
Mégpedig egy vadonatúj digitális felvétel, hogy a CD-re is felkerülhessen a Denon-nál már bejáratott „PCM DIGITAL RECORDING” felirat. Ez az új felvétel éppen Nippon Columbia-Supraphon koprodukcióban született egy évvel korábban, 1981-ben. Mint Takeaki Anazawa, a digitális hangfelvétel egyik kifejlesztője, a Nippon Columbia korabeli hangmérnöke elmondta: a 80-as évek elején már tervezték a szimfónia digitális felvételtét a kor egyik legnagyobb Dvořák-karmesterével, Václav Neumannal. A karmester maga azonban eleinte vonakodott tőle. Mit írtam, 1972-ben már teljes szimfóniaciklust rögzített, ezzel valószínűleg elégedett is volt ezért azt mondta, hogy fölösleges újra felvenni.
A változás akkor következett be amikor a Denon 1981 júniusában Prágában a Smetana Quartet-tel éppen Beethoven Serioso kvartettjét vette fel Takeaki Anazawa hangmérnöki közreműködésével digitális technikával. Egyszer, amikor éppen visszahallgatták a felvételt, Anazawa kiment a folyosóra ahol szembetalálkozott Neumannal. A karmester, aki maga is a Smetana Vonósnégyes korábbi tagja volt és szerette a művet, kíváncsi volt hogy épp mit csinálnak Anazawaék. Miután meghallgatta a felvételt, feltűnt neki hogy ez új technikával készült. Anazawa természetesen kapott az alkalmon és elmagyarázta, hogy ez egy digitális felvétel, ami hamarosan mindenütt el fog terjedni. A hallottak meggyőzték Neumann-t aki ezután hajlandó volt rá, hogy digitális technikával még egyszer lemezre vegye az Új világ szimfóniát. Sőt, az új technológia annyira meggyőzte, hogy az egy felvételből egész sorozat lett: ez lett Neumann második Dvořák-ciklusa, egyben az első digitális Dvořák szimfóniaciklus. A felvételek 1981 és 1987 között készültek el.
Ez a szimfóniaciklus az elmúlt évtizedekben (másokhoz hasonlóan) több újrakiadást megért, ebben a cikkben itt most nem ezeket, hanem a gyűjtői szempontból legérdekesebb, első, japán CD kiadásokról írok: mit kell tudni, mire kell figyelni ha egy fanatikus gyűjtő csak a legelső, japán piacra szánt lemezeket akarja a gyűjteményében tudni, amelyeken ezek a felvételek elsőként megjelentek a 80-as években. (A cikk végén ráadásként még egy érdekességet is bemutatok.) Az előadásokról itt nem írok bővebben, röviden elég csak annyi, hogy egyetlen zenerajongó sem jár rosszul ha ezekkel szeretne ismerkedni Dvořák szimfóniáival.
Általános információk
A felvételek szinte összes kiadása nagyon szűkszavú a felvételi információk tekintetében. Jó esetben megtaláljuk a kísérőfüzetben a felvétel helyét és évét de mást nem. Egy későbbi európai Supraphon összkiadásban megtaláljuk a hangmérnök és a producer nevét is. Néhány egyéb forrással kiegészítve összességében az alábbiakat lehet tudni:
Zenekar: Cseh Filharmonikus Zenekar
Vezényel: Václav Neumann
Felvételek helye: Prága, Rudolfinium/Művészetek Háza (a két név ugyanazt az épületet jelenti)
Feltételezhető, hogy eleinte a felvételekhez a Denon DN-035R rögzítőjét használták (a 9. szimfónia esetén biztos). Ez 1979-ben jelent meg és 47,25 kHz-es mintavételi frekvenciát és 16 bites felbontást alkalmazott (1982-ben jelent meg a továbbfejlesztett és sokkal hordozhatóbb DN-035 MkII). Mivel eleinte nem állt rendelkezésre szoftveres mintavételi konverziós eljárás (amivel a 47,25 kHz-et 44,1-re tudták volna konvertálni), feltehetően a legelső CD-k készítéséhez a Denon DAC analóg kimenetét egy Sony PCM-1600 vagy PCM-1610 analóg-digitális konverterbe vezették és így készült a CD master. A Denon 10 éves digitális hangrögzítésbeli tapasztalatát figyelembe véve persze bármi elképzelhető. A felvételekhez 1984 után valószínűleg a Denon új, DN-039R típusú rögzítőjét használták.
Az általam ismert összes első kiadás CD-je preemhasis-szal van rögzítve (subcode-ban, így az EAC program nem kezeli), ez azt jelenti, hogy a DAC-nak/lejátszónak a mastering során kiemelt magastartományt helyre kell állítani a lejátszás során. Sajnos nem egy olyan mai CD-futóművet láttam már ami nem kezeli a preemphasis-szal rögzített CD-ket, ezeknél a lejátszás során éles magas hangokat fogunk hallani, ezek a lejátszók sajnos alkalmatlanok ezeknek a korai lemezeknek a lejátszására (ami elég szégyen, miután egészen drága ilyen futómű is létezik. Igaz, hogy a preemphasis-szal rögzített CD-k száma elenyésző és a 90-es évek óta már jellemzően nem gyártanak ilyeneket, a CD szabványban viszont benne van ennek lehetősége).
Az alábbiakban a lemezek megjelenésének sorrendjében haladok végig az egyes kiadások jellegzetességein. Az első kiadások közös jellemzője, hogy minden szimfónia külön albumban jelent meg. Későbbi kiadásokban az 5. és 3, a 8. és 4. valamint még később a 9. és 7. szimfóniát is egy lemezre vonták össze. A 9. szimfónia kivételével a többi album első japán kiadásban ma már nehezen beszerezhető és csak nagyon ritkán bukkan fel aukciós oldalakon (a népszerűbb szimfóniák gyakrabban, ezekből valószínűleg több fogyott akkoriban). Későbbi vagy nyugatra szánt kiadásokban vagy gyűjteményes albumokban persze ma is könnyen megvásárolhatók ezek a felvételek, az évtizedek során több ilyen is készült.
| Mű | Felvétel | Producer | Hangmérnök | Első megjelenés | Azonosító | Pre-emphasis (subcode) | Ár a megjelenéskor |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 9. (e-moll) "Új világ" szimfónia | 1981. október 21-22 | Milan Slavický | Stanislav Sýkora | 1982. október 1. | C37-7002 | igen | 3800 jen |
| 8. (G-dúr) szimfónia | 1982. április 20. | Milan Slavický | Václav Roubal | 1983. október | 38C37-7073 | igen | 3800 jen |
| 7. (d-moll) szimfónia | 1981. október 21-22 | Milan Slavický | Stanislav Sýkora | 1984. február | 38C37-7067 | igen | 3800 jen |
| 6. (D-dúr) szimfónia | 1982. szeptember 14-15 | Milan Slavický | Václav Roubal | 1984. október | 38C37-7242 | igen | 3800 jen |
| 5. (F-dúr) szimfónia | 1982. április 23-27 | Milan Slavický | Václav Roubal | 1985. február | 33C37-7377 | igen | 3300 jen |
| 4. (d-moll) szimfónia | 1984. szeptember 11-14 | Pavel Kühn | Václav Roubal | 1985. május | 33C37-7442 | igen | 3300 jen |
| 3. (Esz-dúr) szimfónia | 1985. | Pavel Kühn | Václav Roubal | 1985. október | 33C37-7668 | igen | 3300 jen |
| 2. (B-dúr) szimfónia | 1987. október 1-2 | Jaroslav Rybár | Václav Roubal | 1988. május | 33CO-2253 | nem | 3300 jen |
| 1. (c-moll) "Zvonicei harangok" szimfónia | 1987. június 15-17 | Pavel Kühn | Václav Roubal | 1988. március | 33CO-2143 | igen | 3300 jen |
9. "Új világ" szimfónia (C37-7002)
A kompaktlemez japán premierjére, 1982. október 1-én jelent meg a Nippon Columbia első 5 CD kiadás részeként. A füzet elejének bal felső részén CD és a Supraphon logo, jobb felső részén „C37-7002”, a PCM logo valamint „STEREO” felirat. Nagyon fontos ismertetőjegy ezek elrendezése! Későbbi újrakiadásoknál ezek elrendezése felcserélődik: A PCM logo kerül kisebb méretben bal oldalra, a Supraphon pedig jobb oldalra, a CD logo pedig lekerül a füzet elejéről. A fent látható elrendezésben csak a 4.-9. szimfóniák első kiadásán látható.
Első kiadás elrendezése (4.-9. szimfóniák esetén):
Későbbi újrakiadás illetve 1.-3. szimfóniák elrendezése (a kép a 9. szimfónia füzetéről készült, látható hogy az album száma is megváltozott):
A hátoldali grafika esetén fontos ismertetőjegy, hogy az oldalsó részeken is C37-7002 számozás látható; egyik oldalon a műsor japán, másikon angol felirattal szerepel. Valamikor 1982 végén vagy 1983 elején a Denon átalakította a számozási rendszerét és kiegészítette a lemez árára vonatkozó információval, vagyis a 3800 jenbe kerülő digitális felvételek esetén „38C37”-tel kezdődött már az album szám. Olyan példány is ismert, ahol oldalt már 38C37-7002 szerepel, míg a füzeten C37-7002. Az ilyen példány már nem első kiadású, hanem a számozási rendszer átalakítása utáni. (Látható, hogy a Nippon Columbia által gyártott Supraphon lemezek számozási rendszere ugyanolyan, mint a Denon lemezeké, sőt még átfedés sincs a két márka között.)
A CD grafikája a korai Denon-oknak megfelelő, két oldalon fekete sáv, középen szürke (átlátszó). Tehát a Supraphon felirattól eltekintve megegyezik a korai Denon CD-kkel. A tok sima szélű és domború „Patent Pending” felirat van a hátán a jobb alsó sarokban. A fedélen vagy egy hosszú (nagyon korai) vagy két rövidebb (kicsit későbbi) borda van.
A mátrix számok tekintetében túl kevés mintával rendelkezem ahhoz, hogy pontos felsorolást tudjak adni. Annyi bizonyos, hogy létezik a műanyagba „belekarcolt” és „gravírozott” példány is, viszont mivel 1983-ból is van bekarcolt verziós lemezem, 1982-ből pedig gravírozott is, nem lehet a kettő között időbeli összefüggést adni.
Ebből a felvételből a szimfónia népszerűsége okán nagyon sok későbbi kiadás készült, ezek kisebb-nagyobb mértékben eltérnek ettől a legelső változattól.
A füzet csak japán nyelvű és a későbbiektől eltérően tartalmaz információt a felvételi eszközről is (DENON DN-035). Találunk benne leírást az előadásról, a műről, a tételekről és az előadókról valamint a rögzítés helyéről és idejéről. Az utolsó oldal egy kis ismertetőt is tartalmaz magáról a CD rendszerről, ezt a legtöbb korai Denon CD kísérőfüzetében megtaláljuk. A későbbi, illetve nemzetközi piacra szánt példányok esetén többnyelvű (angol, német) szöveg került a füzetbe és a CD ismertető is hiányzik.
A füzet hátán minden későbbi CD számára példaértékű szerkesztést látunk (amit sajnos a legkorábbi Nippon Columbia gyártmányú lemezeken kívül így szinte semmi más nem tartalmaz): minden tétel egy sáv, a szerkezeti pontokhoz IN:DEX szám van rendelve, az idők pedig tételre és a teljes lemezre is lebontva szerepelnek. Ezt a fajta igényes CD szerkesztést mára teljesen elfeledték a gyártók. Ma is minden tétel egy sáv (az esetek 99%-ában), de az IN:DEX szerkesztés teljesen megszűnt, nemkülönben a mindenre kiterjedő időtartam statisztika.
A 9. szimfónia első kiadásánál kétféle obi ismeretes, a teljes lemezt tasakszerűen átfogó (jobb, bár szakadt példány, vélhetően ez a korábbi) és a fülszerűen ráhajló (bal). A 3800 jen-es ár inflációval számolva ma 35,7 dollárnak felel meg (nagyjából 12000 forint). Ennyibe került 1982 végén egy lemez az akkor forradalmian új CD lejátszókhoz.
8. szimfónia (38C37-7073)
Az 1982 áprilisában rögzített 8. szimfónia felvétele a 9. után egy évvel, 1983 októberében jelent meg. A füzet előlapjának kialakítása a logo-k tekintetében lényegében változatlan, a hátoldalon a teljes oldalt elfoglaló fotó látható: a Bedrich Smetana Múzeum a prágai Károly-hídról nézve. (Leleményes megoldás a Smetana Múzeum fotóját egy Dvořák CD-re rátenni. 🙂
Az oldalsó fülek esetén a kialakítás változatlan a 9. szimfóniához képest: egyik oldalon japán, másikon angol felirat valamint a 38C37-7073 albumszám.
A 8. szimfónia esetén a tok sima szélű maradt, van „Patent pending” feliratos és felirat nélküli változata is. A CD grafikája változatlan maradt, az én példányom „bekarcolt” mátrix szám verziós.
A 8. szimfónia esetén a füzet egy picit hibrid kialakítású, ugyanis a szöveg még mindig csak japán nyelvű, viszont Václav Neumann-ról angol, német és francia nyelvű ismertetőt is beletettek. A japán nyelvű szöveg az új felvételről valamint a műről szól.
A CD szerkesztője sajnos itt már lespórolta az IN:DEX használatát. Sajnos az én példányomnak nincs meg az obi-ja de aukciók alapján az alábbi módon néz ki az első kiadásnál:
7. szimfónia (38C37-7067)
Bár a 7. szimfóniát a 9.-kel egy időben, 1981 októberében rögzítették, csak a 8. után pár hónappal; 1984 februárjában jelent meg. A füzet előlapjának kialakítása a logo-k tekintetében lényegében változatlan, a hátoldalon a teljes oldalt elfoglaló fotó látható: a prágai Szent Vitus-székesegyház a várban.
Az oldalsó fülek esetén a kialakítás változatlan a 9. és 8. szimfóniához képest: egyik oldalon japán, másikon angol felirat valamint a 38C37-7067 albumszám.
A 7. szimfónia esetén a tok sima szélű maradt, és szintén találhatunk „Patent pending” feliratot rajta. A CD grafikája változatlan maradt, az én példányom „bekarcolt” mátrix szám verziós.
A 7. szimfónia esetén a füzet – valószínűleg gondolva a nemzetközi terjesztésre is – a japán mellett már angol, német és francia leírást is tartalmaz a műről, viszont az előadásról valamint a korábban megjelent 9. szimfóniáról csak a japán szöveg tesz említést. (Talán azért mert az nem jelent meg akkor még Japánon kívül máshol?) Az utolsó oldalon pedig az akkor már európai albumokban is szokásos rövid leírás látható a CD lemezekről és azok kezeléséről. A hátlapon lévő műsorleírás ugyanolyan, mint amit a 8. szimfóniánál is láttunk.
Sajnos az én példányomnak nincs meg az obi-ja de aukciók alapján az alábbi módon néz ki (a hátlap más lemezekről is tartalmaz rövid hirdetést, ez a 8. szimfónia későbbi kiadásainál is megjelent az obin):
6. szimfónia (38C37-7242)
A 6. szimfónia első kiadása 1984 októberéből különös szerzet, mert az előlapja alapján megegyezik a korai stílusú PCM emblémával és elrendezéssel, a tokja is sima szélű, a hátlapon viszont nem teljes oldalas kép látható, hanem az 1985 végétől jellemző kis méretű képkivágás. Az ár viszont itt még mindig 3800 jen.
Az elmúlt években a Denon Crest 1000 sorozatban egyébként megjelent több szimfónia újrakiadása, ezeknek a hátoldaláról már azonnal látni hogy új kiadás, mert teljesen a Crest 1000 sorozat dizájnjába illeszkedik.
Az első japán kiadás kísérőfüzete japán, angol, francia és német nyelven tartalmaz leírást a műről és japán nyelven egy rövid ismertetőt a felvételről.
Sajnos az én példányomnak nincs obi-ja és aukciókon sem láttam olyan első kiadást aminek meglett volna.
5. szimfónia (33C37-7377)
Az 1982 áprilisában rögzített, de csak 1985-ben kiadott 5. szimfónia albuma már átmeneti korszak szülötte. A füzet elejének arculata még a régi, a hátlapon viszont megváltozott az elrendezés, az oldalsó részek teljesen fehérek, bal oldalon japán, jobb oldalon angol felirattal. Mivel a CD-k gyártása eddigre már eléggé felfutott, a kiadó az árat is csökkenteni tudta, ezért ez az album már 3300 jenért megvásárolható volt (mai áron 29 dollár, nagyjából 10 ezer forint). Rejtély, hogy a japán gyártók mikor fejezték be a sima szélű tokok gyártását (bár modern verzióban is találkoztam már vele), mindenesetre ettől kezdve már a mai recés szélű tokok a jellemzőek a sorozatra.
A mátrix szám itt már „gravírozott” változat.
A nemzetközi terjesztést szem előtt tartva a füzet itt is tartalmaz angol, német és francia leírást a japán mellett. a műről, a zenekar szép játékáról és az előadásmódról viszont továbbra is csak japánul olvashattunk.
4. szimfónia (33C37-7442)
1983-ban úgy tűnik a Denon mérnökei nem jártak Csehszlovákiában, mert a 4. szimfóniát csak 1984 szeptemberében vették fel, viszont már pár hónappal az 5. után, 1985 májusában megjelent CD-n. Itt átmenetileg visszatértünk a teljes méretű fotót tartalmazó hátoldalig. A füzet elejének arculata még a régi, az oldalak viszont már az 5. szimfóniánál megismert változatúak.
A kísérőfüzet japán, angol, francia és német nyelven tartalmaz leírást a műről és egy rövid ismertetőt a karmesterről.
3. szimfónia (33C37-7668)
Az 1985 októberében megjelent 3. szimfónia kiadására több dolog is megváltozott. A Nippon Columbia dizájnerei felcserélték a PCM és a Supraphon feliratot és már nem látták szükségét a CD logo feltüntetésének. Erről már volt szó korábban, az ekkoriban újrakiadott korábbi felvételek is ilyen füzetet kaptak, viszont a 3. szimfóniából nem volt korábbi kiadás, így ez már csak ilyen füzettel jelent meg.
A hátlapon már csak egy kis kép maradt jobb oldalon, bal oldalon pedig a műsor. Nekem személy szerint a teljes hátoldalt betöltő fotó sokkal jobban tetszett mint ez a kissé túlegyszerűsített megoldás, de tény, hogy az apró betűs szöveg sokkal jobban olvasható így. 1985-ben az egész CD-ipar bevezette a három betűs jelölést a felvételi technika megadására (ADD, AAD, DDD), ezt látjuk a jobb alsó sarokban: ez a felvétel DDD vagyis teljes mértékben digitális felvételi lánccal készült.
A kísérőfüzet japán, angol, német és francia szöveget tartalmaz.
2. szimfónia (33CO-2253)
Az 1988-ban megjelent 2. szimfónia esetén még további két dolog változott: a hátoldalon visszatért a csak japán felirat. Talán ezt a kiadást a szimfónia kisebb jelentősége miatt nem tervezték nemzetközileg értékesíteni. A másik, hogy itt megjelent az albumokban a vonalkód is, ami eddig hiányzott a korábbi első kiadásokról. Ez más japán lemezeknél is észrevehető: valamikor a 80-as évek második felében kezdték rátenni a vonalkódokat a hátoldalra, előtte semmiféle vonalkóddal nem voltak jelölve a CD-k.
Az 1. és 2. szimfóniát is 1987-ben rögzítették és 1988-ban jelentek meg. Érdekes, hogy az 1.-vel (és az összes többivel) ellentétben a 2. szimfónia első kiadású CD-je már preemphasis nélküli.
A 2. szimfónia kiadása 1988. májusában történt, 2 hónappal az 1. után, ezzel fejeződött be a Cseh Filharmonikusok és Václav Neumann digitális Dvořák szimfóniaciklusának kiadása.
A 2. szimfónia kísérőfüzete csak japán nyelvű, ez is megerősíti hogy nem tervezték nemzetközileg értékesíteni.
1. szimfónia (33CO-2143)
Az 1. szimfónia felvételének megjelenése 1988. márciusában történt, kissé megelőzve a 2.-at. Ez a kiadvány is tisztán Japán belpiacra készült: a feliratok és a kísérőfüzet is teljes mértékben japán nyelvű.
Arany szimfóniák
Japánban a 80-as 90-es években úgy tűnik népszerűek voltak a sikeres lemezek aranyból gyártott változatai is; több arany CD-s sorozat is ismert, például a Karajan Gold vagy a Nippon Columbia Pure Gold Collection-je. Ez utóbbiban szintén kijött a 9. szimfónia 1981-es felvétele. Az arany CD itt annyit tesz, hogy a lemezen a fényvisszaverő réteg nem pár mikron vastagságú alumíniumból van, hanem pár mikron vastagságú aranyból. Így a környezeti hatásoknak még ellenállóbb, mint a könnyen oxidálódó alumínium.
A 9. szimfónia felvétele 1988 januárjában 3000 darabos limitált példányszámú, egyenként számozott kiadásban jelent meg, bár ez már újrakiadás, érdekessége miatt mégis érdemes megemlíteni. A normál lemezekhez képest eredetielg 1000 jennel drágábban, 4300 jenért lehetett kapni (mai áron nagyjából 37,4 dollár, 13000 forint). Száma: 43CO-2128.
1991 júliusában pedig még ennél is tovább mentek a kiadónál és a teljes sorozat megjelent arany CD-ken, a zeneszerző születésének 150. évfordulója alkalmából. Ez a 6 CD-s kiadvány (COCO-7621-6) szintén csak Japánban volt kapható, a füzete teljes egészében japán nyelvű. Ez az album az újrakiadások között a legkülönlegesebb és ma már nem könnyen (és nem is olcsón) beszerezhető, ezért itt a cikk végén bővebben bemutatom. Eredeti ára 18000 jen volt, mai áron 144 dollár, nagyjából 49 ezer forint lenne.
Hangosság elemzés
Az első kiadású lemezek hallgatásakor feltűnt, hogy akárcsak a korabeli Denon CD-k, ezek is viszonylag halkra vannak masterelve, így itt külön összegyűjtöm a hangosságelemzést ezekhez, összevetve az 1991-es arany albummal. (Aki kíváncsi, mit jelentenek ezek a fogalmak, ebben a cikkben megtalálja.)
| Mű | Felvétel | LUFS | LU | Clipping/Preemph. | LUFS (1991) | LU (1991) | Clipping/Preemph. (1991) |
|---|---|---|---|---|---|---|---|
| 9. (e-moll) "Új világ" szimfónia | 1981. október 21-22 | -20,68 | 24,3 | -/igen | -18,28 | 24,31 | igen/nem |
| 8. (G-dúr) szimfónia | 1982. április 20. | -22,39 | 22,36 | -/igen | -20,65 | 22,31 | igen/nem |
| 7. (d-moll) szimfónia | 1981. október 21-22 | -22,88 | 21,85 | -/igen | -20,32 | 21,84 | 17/nem |
| 6. (D-dúr) szimfónia | 1982. szeptember 14-15 | -23,36 | 21,75 | -/igen | -23,36 | 21,75 | -/igen |
| 5. (F-dúr) szimfónia | 1982. április 23-27 | -23,5 | 20,27 | -/igen | -20,45 | 20,47 | -/nem |
| 4. (d-moll) szimfónia | 1984. szeptember 11-14 | -21,46 | 21,02 | -/igen | -20,06 | 20,99 | -/nem |
| 3. (Esz-dúr) szimfónia | 1985. | -21,27 | 20,03 | -/igen | -18,32 | 19,52 | igen/nem |
| 2. (B-dúr) szimfónia | 1987. október 1-2 | -19,03 | 17,93 | -/nem | -19,03 | 17,93 | -/nem |
| 1. (c-moll) "Zvonicei harangok" szimfónia | 1987. június 15-17 | -19,93 | 18,41 | -/igen | -19,94 | 18,41 | -/igen |
Az adatokból többféle következtetést lehet levonni: az első kiadásokat tekintve feltűnik, hogy a felvételek hangosságszintje 1981-1982-ben még elég alacsony, aztán egyre nagyobb. A dinamikatartomány is változáson ment át: az 1981-1982-es viszonylag tág dinamikájú felvételekhez képest a későbbiek kissé összébb mentek, bár az értékek továbbra is beleférnek a zenekari felvételek nagy átlagába. Írtam, hogy a preemphasis minden első kiadáson alkalmazva van, clipping pedig sehol nem jelentkezik.
Az 1991-es összkiadás érdekes szerzet. Különösen, hogy a 6 CD-ből kettő továbbra is preemphasis-szal rögzített (az 1. és 6. szimfónia), a többi viszont már nem. Biztosra veszem hogy ezek esetén az első kiadás masteringje került be az albumba (az 1. szimfónia esetén az egytizednyi LUFS eltérés akár mérési pontatlanság is lehet). A többi szimfónia esetén viszont új masteringről van szó. A dinamikatartomány is változott kissé viszont a hangosságszint egyértelműen nagyobb lett, vagyis ezek hallgatásakor azonos hangosságérzethez kevésbé kell felcsavarnunk a hangerőt. Ami viszont a táblázatban kevésbé feltűnő de a vizsgálatkor kiderült: ezeknél az átírásoknál bizony többször jelentkezik digitális túlvezérlés. Bár ez a 7. szimfóniát kivéve nem éri el a 0 szintet, a hullámforma vizsgálatából egyértelműen látszik:
A fenti egy példa 9. szimfónia 1991-es (fent) és 1982-es (lent) ugyanazon apró részleténél, de több új átírásban találni ilyen részeket. Ez ugyan hiba, de a felvétel hallgatásakor valószínűleg senkinek nem fog feltűnni. Ezek a hibák talán arra utalnak, hogy a felvételeket nem szoftveres mintavételi konvertálással alakították át a Denon rendszerének nagyobb mintavételéről a CD szabvány kisebb mintavételére, hanem – mint írtam – a Denon rendszer analóg kimenetéről digitalizálták újra a Sony CD masteringhez valamikor a 80-as években. Bár azokról nem rendelkezem információval, feltételezem hogy ezek az értékek megegyeznek a felvételek korábbi újrakiadásaival, hiszen mi okuk lett volna a Denon mérnökeinek új masteringet készíteni a 91-es kiadáshoz.
De 100 szónak is egy a vége: remélem érdekes volt ez a kis áttekintés Dvořák szimfóniáinak digitális Supraphon-felvételeihez (legalább a gyűjtők maroknyi keménymagjának), és végszóként csak annyit tudok mondani: a jó hangminőség és a kiváló előadások bármilyen kiadást hallgatva nagy élményt fognak jelenteni!
Sipos Róbert (2023)