Végállomás (angol hifis szlengben: endgame), óriásölő (giant killer), snake oil (aminek nincs igazán jó magyar megfelelője, talán a voodoo vagy a hókuszpókusz) és még sorolhatnám a kifejezéseket amikkel egy hifiőrült az élete során találkozik. Bár ezeken kívül legtöbbször talán az „őrült” kifejezéssel (angolul insane), legalábbis a kívülállók részéről. Az őrültet én is elismerem, de inkább mint zeneőrült, a hifi csak egy (bár nagyon fontos) kísérőjelensége ennek a kórtünetnek. A hificuccok jönnek-mennek de a zene marad. Nálam a jövés-menés újabb állomása 2024 végén érkezett el amikor hosszú keresgélés után lecseréltem a korábbi Dunaudio rendszeremet.
A keresgélés folyamata is nagyon tanulságos és érdekes volt, az ember ilyenkor nem csak a kereskedőket és a különböző hificuccokat ismeri meg, hanem a saját igényeit is.
Az értékelésemhez fontos ismerni azokat a szempontokat amik alapján hifit választok. Ezek nem általános érvényűek, vannak akik ettől gyökeresen eltérően gondolkodnak, ezek az saját tapasztalataim, a saját hallásom alapján a rám vonatkozó szempontok.
Számomra a lánc legfontosabb eleme, ami alapjaiban meghatározza a produkciót, az a hangsugárzó és a szoba. Minden más ezután következik: az erősítő, aztán a forrás, a kábelezés pedig messze a fontossági sorrend végén (feltételezve, hogy egy adott eszköz nem hibás konstrukció). Az esztétika is fontos, csak olyan eszközöket pakolok be a zeneszobába amit a zenehallgatás hosszú órái alatt is szívesen nézek. Vannak funkcionális (meg persze árbeli) követelmények is, de erről majd lejjebb.
Ezért (mivel a szoba már adott) a rendszer építése nálam a hangsugárzó kiválasztásánál kezdődik. Kiegyenlített hangzású, jó jelenlétérzetet adó, hosszan hallgatható, nagyon jó térhatással rendelkező rendszert kerestem egy viszonylag kis szobába (ez nyilván a hangsugárzó méretét is befolyásolja). Zenei szempontból nem egyszerű a feltétel mert élvezhetően kell szólnia a lehető legtágabb komolyzenei világegyetemben: a középkori gregoriántól Kurtágig, mindezt a XX. század elejének akusztikus felvételeitől a legmodernebb digitális felvételekig.
A forrás változatlan: nálam kizárólag CD, én maradok a jól bevált vintage Sony vonalon.
A keresgélés során szerzett tapasztalatok is megérnének egy külön cikket, de ahhoz már márkanevek és kereskedők említése is elengedhetetlen lenne. Mivel nem szeretnék magamnak ellenségeket szerezni, ettől inkább eltekintek. A végeredmény az lett, hogy egy Hegel H390 integrált erősítő és egy Phonar Veritas p6.2 NEXT álló hangsugárzó váltotta le a korábbi rendszert. Most, több, mint egy évnyi tapasztalat alapján már érdemes beszámolót írnom róluk.
Először Hegel
Új erősítő választásakor volt néhány alapfeltételem a funkcionalitást és a kialakítást illetően (természetesen adott volt az árkategória is):
- ne legyenek benne elektroncsövek és A osztályú erősítővel sem szeretném a szobát fűteni
- lehet akár AB akár D osztályú
- legyen analóg, nem szeretnék DPS-s trükköket, de DAC-ot tartalmazhat, bár nem feltétel
- ne legyen benne analóg potméter, a hangerőszabályzás vagy elektronikus vagy relés legyen
- legyen távvezérelhető legalább a hangerő
- jelezze ki az aktuális hangerőszintet jól olvasható számértékkel
- teljesítménye minimálisan a Dunaudio amp4you-ét érje el és boldoguljon a 4 Ohm-os hangsugárzókkal is
- ha elérhető róla objektív teszt, akkor legalábbis katasztrofális mérési eredményeket ne produkáljon (vagyis egy minimális műszaki színvonalat ugorjon meg)
Ezen feltételek meglehetősen leszűkítették a lehetőségeket és végül a Hegel H390 lett a befutó, mégpedig azért mert kifutó. Mármint kifutó modell, így jelentős kedvezménnyel lehetett megvenni. Nem bántam meg, összességében ez az erősítő mindent tud amire nekem szükségem van és semmi számomra fölösleges sallang nincs benne. Külsőre a lehető legletisztultabb, a kezelése is minőségi élményt ad, ehhez a fém távirányító is jelentősen hozzájárul.
A távirányítóval kapcsolatban annyi kritika, hogy a feliratai elég könnyen kopnak és mivel minden gombja egyforma, a feliratok pedig a lehető legapróbbak, ezért nehézkes elsőre a kezelése. Masszív kialakítása miatt viszont élmény kézbevenni. (Leejteni viszont nem tanácsos mert ha tönkremegy, a csere nem olcsó.)
Az erősítőhöz jár egy minőségi papírra nyomtatott és ízléses angol nyelvű használati útmutató a tervező előszavával. A csomagolás gondos, a cég honlapja és netes megjelenése igényes, összességében a termék és a körítés minőséget sugall. A H390 20 kilós súlya és aránylag nagy mérete is hozzájárul az élményhez, legalábbis tudat alatti szinten, hogy „sok mindent kaptunk a pénzünkért”.
Használat
A fenti feltétellistának ez az erősítő teljes mértékben megfelel: a használat során nálam csak langyos szintre melegszik, a hangerőszabályzója pedig hibátlan: megfelelő finomhangolást tesz lehetővé: 100 állású, nekem komolyzene esetén felvételtől függően 44-54-es szint között a legtöbb esetben megfelelő a kívánt hangerőhöz. A hangerőszintek közötti váltás teljesen sima, semmiféle zaj nem hallható. A kijelző tökéletesen olvasható távolabbról is, de akár ki is kapcsolható.
Be- és kikapcsoláskor (ami igazából csak stand by) hangos relé kattanás hallható, bemenetválasztáskor pedig halk relé kattanás. A Hegel nem kedveli a vezeték nélküli kapcsolatot, viszont kábelen keresztül csatlakoztatható az erősítő az otthoni hálózathoz, a beépített DAC-ja pedig optikai, koaxális és USB bemeneten keresztül is használható. Nekem nincs stream előfizetésem, ezt a funkcióját ezért nem tudtam kipróbálni, de mivel a Hegel UPnP eszköz, a telefonról helyi hálózaton keresztül bármilyen UPnP lejátszó alkalmazással használható. Bár ezt nem vártam el, de örülök, hogy ezt is tudja, mert így telefonon keresztül is le tudok játszani rajta MP3-tól FLAC-ig bármit. Szobaakusztikai mérésekhez pedig a beépített DAC-ját tudom használni USB-n keresztül.
Csak egyetlen kritikám van: elég hangosan zúg a trafója. Ez persze nem mindenkinél jelentkezik, de a facebook Hegel-fórumát olvasva azért látható, hogy nem ritka jelenség. A zúgás bizonyos napszakokban megszűnik, máskor viszont olyan hangos, hogy az én kis szobámban tisztán lehetett hallani még halk zene közben is. Ez már eléggé zavaró volt de egy Hydrasound DC-szűrő szerencsére megoldotta a problémát.
Hangminőség
Mindig teljes rendszert hallgatunk, viszont sok esetben tudható, hogy egy jellegzetesség minek köszönhető, ezért vannak olyan szempontok amikben külön is lehet értékelni a komponenseket. Mivel a korábbi hangfalamat még a korábbi erősítővel és a H390-nel is alkalmam volt hallgatni, azt mondhatom, nagy előrelépés energia tekintetében. Wattok számával kapcsolatos teóriák ide vagy oda, összehasonlítás során hallható, hogy a Hegel magabiztosabb és erőteljesebb, a basszusa megfogottabb. (A Hegel 8 Ohmon 250W-ot, 4-en pedig majdnem 500-at képes leadni, ennek én nyilván a töredékét használom, mégis lehet benne valami.) Önmagában a korábbi erősítővel sem volt baj, csak akkor derült ki, hogy van miben fejlődni, amikor összehasonlítottam a kettőt. Persze teljesen más árkategória, de a Hegel-ről visszakapcsolva azt lehetett érezni (ami addig nem volt feltűnő), mintha a korábbi erősítő nagyobb tömegű zenénél „erőlködne”, a H390 viszont könnyedén kiráz a kisujjából bármit. A számomra oly fontos térhatásban vagy tonális tekintetben nem volt drasztikus eltérés, etekintetben a két erősítő összemérhető.
Phonar Veritas p6.2 NEXT
A hangsugárzó kiválasztása nehezebb kérdés volt. Sok kereskedőnél jártam, több hangsugárzót kipróbáltam a saját szobámban is. Méréseket is készítettem REW-ben arról, hogy viselkedik a szobámban az adott hangsugárzó (a mérés a megfelelő beállításban is segít). Eleinte állványos kétutas modellekben gondolkodtam, bár a „kis szobába kis hangfalat” elvet nem tartom feltételenül jó ötletnek. (Legalábbis szubbasszus sugárzó nélkül, de én nem akartam rátérni egy szub megvásárlásának és illesztésének rögös útjára.). A keresés végén bukkantam a Phonar márkára és sikerült is saját szobámban kipróbálni a kisebb, p4.2 és a nagyobb, p6.2 modellt (bár a Phonar kínál aktív modelleket is, a hazai kereskedőnél olyat is meghallgattam, végül a passzívaknál maradtam). A kisebb modell is szerethető és kellemes hangú, kinézetre pedig még jobban is tetszett (karcsúbb), de a nagyobbik győzött meg. Az árkülönbség a kettő között legalábbis hangminőség tekintetében szerintem teljes mértékben indokolt, sőt. A 6-os egy másik liga.
A Phonar jó nagy kartondobozban érkezett, gondos csomagolással és szövet „zsákban”. Kidolgozási minősége és megjelenése szerintem az árát tekintve megfelelő, a valódi fa furnér nagyon szép (idővel picit sötétebb lesz mint újkorában). Használati útmutatója összetűzött, egyszerű, nyomtatott A4-es lapokból áll, viszont hasznos információkat tartalmaz. Érdemes elolvasni, de erről majd később.
Oldalról jól látszik, mennyire meg van döntve a hangsugárzó. Az oldalak ívelt kialakítása miatt optikailag bizonyos szemszögből egy picit oválisnak tűnik.
A Phonar a tüskés elcsatolást preferálja, ehhez kapunk kis tartó korongot is. Én nem vagyok annyira tüskepárti de ha a gyártó szerint ez a jó hozzá akkor legyen így.
Beállítás
Miután sikerült lehorgonyozni a Phonar-nál, elkezdődhetett a hosszadalmas kísérletezés: hogyan lehet a legtöbbet kihozni ebből a viszonylag nagy hangfalból ebben a viszonylag kis szobában. A beállításnál itt is segítségemre volt a mérőmikrofonom és a REW program. A mérést és a meghallgatást egymás kiegészítőjének tartom, ráadásul a mérés segíthet megmutatni azt is, hogy mi tetszik (mi nem) és miért. Mivel a zeneszoba nálam egyszemélyes és én fixen egy pozícióban hallgatom, nekem nem szempont, hogy több helyről vagy a szobában járkálva is jól szóljon. A zenehallgatási pozícióban legyen jó, a többi nem számít.
A basszusbeli problémák ilyen kis szobában valamennyire kezelhetőek de teljesen nem lehet őket megoldani. Nálam is van jó nagy kiemelés és beszakadás bizonyos frekvenciákon. A legnagyobb, 49 Hz-es kiemelésen membrános basszuscsapdákkal tudtam javítani, viszont a p6.2 portja mintha pont ezen frekvencia környékére lenne hangolva mivel még a Dunaudioénál is nagyobb kiemelést tapasztaltam. Modern hangsugárzóknál sokszor kapunk reflexportba való szivacsdugót a kiemelés kezelésére. Ha ezt a portba dugjuk akkor egy adott kiemelés akár meg is szűnhet, viszont egy ilyen dugó az egész basszus tartományra hatással van. A Phonar nagyobb modelljeihez ad is ilyen dugót, viszont a p6.2-höz nem. Kérdésemre a gyártó azt válaszolta, hogy azért ennél is használható ilyesmi.
Mivel a p6.2 két és fél utas kialakítású és a két mélyközép hangszóró külön kamrában foglal helyet, itt két reflexport is van, a lehetőségek még tágabbak. Eleinte a portok bedugásával kísérleteztem, végül egy speciálisabb megoldást találtam. Egy tekercs szigetelőből különféle hosszúságú darabokat vágtam le és így ki tudtam próbálni, mi van ha teljesen eltömítem a reflexportot, majd pedig fokozatosan egyre nagyobb lyukat hagyok az összetekert szigetelő közepén. A legobb eredményt a méréseim alapján ez a megoldás adta az alsó reflexportban (a felsőt üresen hagytam):
Ezt és a basszuscsapdát kombinálva sikerült a kiemelésen a legtöbbet csökkenteni úgy, hogy más frekvenciákat minimálisan érintett, sőt még egy árnyalatnyit a mélyebb frekvenciákon is emelt. Mivel a Phonar hátsó reflexportos, ez a kis „barkács” nem rontja a látványt sem. A maradék kiemelés pedig már talán hiányozna is ha nem lenne, úgyhogy azzal nincs problémám.
A p6.2 egyébként nem megy annyira mélyre mint amennyire a méret alapján az ember gondolná. Az én igényeimnek mindenesetre megfelel. (A hangfalhoz adott specifikációban nincs megadva frekvenciaátvitel, a honlapon található 28 Hz pedig túlzás, bár tény, hogy nincs megadva hozzá tűréshatár.) Kipróbáltam nagyobb nappaliban is, de a kis zeneszoba-beli tapasztalatom az (és a méréseim is igazolják), hogy a p6.2 úgy szól a legteltebben, ha viszonylag közel van tolva a mögötte lévő falhoz. Nálam 25 cm az optimális távolság. A nagyon közeli távolság (20 centi alatt) a térhatásra és a középtartományra is rossz hatással van, viszont kipróbáltam nagyobb nappaliban is, ahol próbaként másfél méterre is el tudtam húzni. A térhatás így sem lett még jobb, viszont a mélytartomány súlya drasztikusan lecsökkent. A gyári ajánlás az, hogy a hátsó fal távolsága 10-50 cm között legyen, szerintem ezt érdemes figyelembe venni. Azt is olvashatjuk a használati útmutatóban, hogy a szoba oldalsó fala legyen minél távolabb: a Phonar szereti ha van körülötte „levegő”. A hangfalak közötti távolság pedig ne legyen nagyobb mint az egyk hangfal és a hallgató közötti távolság. Ezt mind meg tudom erősíteni, nagyon sokat kísérleteztem az elhelyezéssel és mindig az jött ki hogy a gyártó jobban tudja. A legnagyobb meglepetés számomra az volt, hogy a p6.2-t az oldalsó falakkal párhuzamosan célszerű elhelyezni, csak maximum 5-10 fokkal befordítva. Mivel én többnyire olyan hangfalakat próbáltam (a Dunaudio is ilyen volt) amit a fülre fordítva kellett hallgatni, először a Phonar-t is így állítottam be. Aztán rá kellett jönnöm, hogy a gyártó ezt is jobban tudja, végül én is minimális befordítással hallgatom (csak 1 centi eltérés van a két sarka között). Egyszóval a gyári használati útmutatóban tényleg hasznos és megfontolandó tanácsok vannak.
Ami viszont nincs benne de még érdemes megfontolni: tapasztalatom alapján a p6.2 nem szereti a csupasz padlót (persze, melyik hangfal szereti…). Minél vastagabb és nagyobb szőnyeg van a szobában, annál jobb. Ugyanez igaz az üres szobára is, sok hangfalhoz hasonlóan ezt is érdemes jól berendezett szobában hallgatni. Vagy ennek hiányában megfelelően kezelni az akusztikai problémákat.
A hangfal távolsága tapasztalatom alapján a fülünktől legalább 2 méter legyen, hogy szépen összeálljon a hangzás. Hallgattam egy darabig ennél közelebbről is, úgy is élvezhető de minden tekintetben optimálisabb a (legalább) 2 méter. Nálam ebben a kis szobába ez a maximum.
A szövet alul mágnessel, a hangszóróknál pedig kis kiálló pöcökkel rögzíthető. Mivel ovális és követi a hangfal letörésének ívét, gondolom fönt túl közel lett volna egy mágnes a hangszórókhoz, ezért kellett ez a hibrid megoldás. Tapasztalatom alapján viszonylag kevésbé szól bele a hangzásba, eléggé áttetsző akusztikailag, de azért egy kis fényt és részletességet persze levesz a magastartományból. Én néha felteszem, mert nekem nagyon tetszik a feltett szövettel a hangfal. A szövetet lehetett volna kicsit még profibbra alakítani, például ha a keretét nem sima négyzet keresztmetszetű fából készítik, hanem letörik a belső élét (láttam már ilyen megoldást más hangfalon ami nagyon jól működött).
Mivel a hangfal hátsó részén jumperrel állítható a magastartomány, akár még ezzel is tudjuk hangolni például feltett szövetnél. A jumper 0, +1 és -1 dB változást csinál a magas tartományban. Ez a hangzás drasztikus módosítására nem való, viszont kis finomhangolást lehetővé tesz, ami szerintem nagyon jó lehetőség. Én eleinte -1 dB-es állásban hallgattam, de végül a 0 dB-es beállításnál kötöttem ki. Néhány felvételnek jó a +1 beállítás is, de más esetben már túlzottan sok úgy számomra a magas. Nekem a 0 dB az optimális. (Ugyanez vonatkozik a befelé fordításra is: a magastartomány emelése úgy is lehetséges, de számomra az az optimális ami a gyári leírásban is van.)
Szintén gyári ajánlás, hogy a hallgatási pozíció legyen a magassugárzó vonalában. A p6.2 magassugárzója nagyjából 95 centi magasságban van, a kisebb p4.2 és a nagyobb modellek magassugárzója ennél jóval alacsonyabban van, ami nem teszi egyszerűvé a szék/fotel választást. A Phonar is érzékelhette ezt mert egyes modelljeikhez plusz magasítást is készítettek. Az én szobámban a basszustartomány többek között 100 és 150 Hz között mindig is erős kíhívásokkal küzdött: jó nagy beszakadás van ott. A legtöbb (de nem mind) kipróbált hangsugárzónál és a Dunaudio-nál is így volt ez. A legnagyobb javulást ebben az hozta, hogy 10-15 centire megemeltem a hangfalat. Ez hallhatóan és mérhetően javította az átvitelt. Végül a magyar Pillartech nevű gyártó Luna hangfaltalpa lett a kiválasztott megoldás erre a célra, erre kerültek a Phonar-ok. Ez csak saját vélemény, de szerintem a különféle hangfaltalpak igazi hatása nem is a rezgéscsillapításban van (biztosan az sem elhanyagolható), hanem abban hogy a hangszórók függőleges pozíciója megváltozik. Ez hallhatóan befolyásolja a hangzást (és mérésen is látható), nem is kicsit.
A Pillartech magasítással a magassugárzó nagyjából a fülem vonalába (pár centivel lejjebb) esik. Tehát vagy a magassugárzó vonalába, vagy attól esetleg pár centivel följebb ülve optimális a hangzás.
A hangfal kettős kábelezésre is alkalmas, de engem ez a lehetőség nem hoz lázba. A csatlakozó port a célnak megfelel, de azért kár, hogy az exkluzívabb WBT csatlakozós megoldást csak a nagyobb modellek kapták meg. Kritika lehetne még, hogy a reflexport egyszerű műanyag cső, ami a középtartományt is kiengedi (bár a belső csillapítás ezen segít). Mivel hátrafelé néz, a hátsó fal csillapításával (nálam jó vastag függöny) ez nem probléma, de azért manapság már ennél profibb reflexportok is léteznek.
A megépítettség elég masszív, különösen az előlap nagyon jól csillapított és vastag. Ha valahol lehetne még javítani, akkor talán az oldalfalakat lehetne még jobban merevíteni. Ezt talán a Phonar tervezői is így gondolták mivel a kisebb modell új, SE változatában az egyik fejlesztés pont a még merevebb dobozkonstrukció.
A két mélyközép a Peerless/Tymphany cég HDS szériájának két tagja. A kisebb műanyag, a nagyobb nomex (papír-műanyag) membránnal.
Hangzás
Na és akkor milyen a Phonar-Hegel produkció? Egy szó jut eszembe azonnal: semleges. Nem egy lehengerlő vagy rámenős típus, inkább egy megbízható társ. Az általam használt hangerőszinteken be tudja mutatni a visszafogottságot de a kirobbanó dinamikai kontrasztokat is és sosem erőlködő. Mivel a keresgélés közben találkoztam fülhasogatóan fényes hangzású hangsugárzóval is, különösen fontos volt, hogy hosszan hallgatható magastartománya legyen, de ne okozzon hiányérzetet. Biztosan lehetne sok-sok keresgéléssel ennél jobbat is találni, de az általam hallott összes hangsugárzó közül eddig a Phonar magastartománya a legjobb. Tökéletesen eltalálta az én ízlésemet. Nyugodt, természetes és sosem fárasztó vagy bántó, de nem is okoz hiányérzetet.
Természetesen nincs tökéletes hangfal. A Phonar érzékeny az elhelyezésre, és mint írtam a padló csillapítottságára is, enélkül a felső középtartomány hajlamos keményebbé válni. Megfelelő elhelyezéssel viszont szépen összeáll a teljes tartomány, a hangszerek és énekesek tonalitása egységes, a jelenlétérzet is szép.
Amikor a 2024-es Audio Expo-n először hallottam Phonar-okat (az aktív változatot), a térhatás mellett elsőként a mélytartomány textúrája lepett meg. Ott a kiállításon egy specifikus felvétellel ez persze becsapós is lehet, de ennyi saját tapasztalat után elmondhatom, hogy ez tényleg erőssége: a mélyvonós hangszereknek szinte tapintható a színe, a textúrája. Persze ez felvételtől is erősen függ, de még az én viszonylag kicsi és basszus tekintetében sok problémától szenvedő szobámban is szépen hallható. Ebben olyat tudott mutatni amit még nem hallottam korábban.
Na és a térhatás. Hát ez bizony – mint mondani szoktam – a hangfalak IMAX mozija. Megunhatatlan élmény, ahogy előttem, mint egy széles vásznon megelevenedik a zene. Nem olyan pengeélesek a kontúrok mint mondjuk egy szélessávúnál, viszont nagyvonalú, a mélységen túl még függőlegesen is van kiterjedése, tényleg élményszámba megy minden egyes perce. És úgy tudja mindezt, hogy közben az énekesek szája nem lesz kétméteres, az arányok természetesek maradnak. Az akusztikára, beállításra a térhatás is fokozottan érzékeny, én még olyan beállítást is találtam, ahol egy-egy felvételen szinte tapinthatóan háromdimenziósak lettek a hangszerek, ez nagy élmény volt. Más kompromisszumk miatt (például a felső basszus kisebb beszakadása érdekében) végül más elhelyezést választottam, de egy nagyobb, több lehetőséget adó szobában akár még ezt is ki lehet hozni belőle. Kiegyenlítettsége és térhatása miatt komolyzenére egészen kiváló választás.
A sok hifis paraméter is szép, gyönyörködtető és sok örömet ad, de ami mégiscsak a legfontosabb: ez a páros végülis nagyszerűen alkalmas arra, hogy az ember egyszerűen csak leüljön és zenét hallgasson.
Sipos Róbert (2026)