Veljo Tormis – Litany To Thunder

Pár évvel ezelőtt egy este egyedül várakozás közben az autóban a Bartók rádiót hallgattam, hogy gyorsabban menjen az idő. Amikor bekapcsoltam, valami olyat hallottam, ami igen nagy hatást tett rám. Egy dobbal kiegészített kórus adott elő valamit, ami kiragadott az ülésből és évezredeket vitt vissza az időben abba a korba, ahol az ember még nem a természet urának és legyőzőjének gondolta magát, hanem állandó harcban állt az őt körülvevő mágikus környezettel. A kórus elementáris ereje, a zene sodrása egészen megbabonázott.

Nekem kell ez a felvétel! – amikor a végén a műsorvezető újra bemondta, mit hallottunk, gyorsan felírtam a telefonomba: Veljo Tormis – A vas elátkozása
Hazaérve aztán keresés az interneten, majd rendelés. Közben persze megpróbáltam minél több információt keresni a szerzőről, de sajnos nem sok mindent találtam. Ma már több az információ az észt zeneszerzőről, aki különösen a nagyformájú kóruskompozíciók mestere. Kompozícióit mélyen áthatja a távoli Észtország parasztzenéje. Nemzeti stílusa a 60-as években kezdett kialakulni; 1962-ben Magyarországon is járt, ezután kezdett behatóbban foglalkozni Kodály kórusműveivel is.

Erre a lemezre kellett várnom egy pár hetet, de azért megérkezett. Igényes kivitel, egy külön kis füzetet is tartalmaz a szerző kommentárjával és az eredeti valamint angolra fordított szövegekkel nameg néhány fotóval. Természetesen rögtön a 3. sáv, „Curse upon iron” volt az indulás. A csoda megismétlődött. Ott ültem a tűz körül, a dobos sodró iramot diktált, az emberek elődei spirituális énekben és táncban egyesültek egyetlen akarattá.

Idővel aztán felfedeztem az album többi zenéjét is. Mindegyik modern, de ennek ellenére vagy talán éppen ezért nagyon ősi, mélyen spirituális élményű. Az ősi tenger énekei című is nagyon tetszik, hallottam már egy-két zenekari tenger-festményt, de kórussal előadni a tengerről szerzett benyomásokat – ez az újdonság erejével hatott. A Litánia a mennydörgéshez című dal is a kedvenceim közé tartozik, ami után Az elveszett liba első taktusai a vihar elvonulásának érzését keltik. Az összképet csak első és utolsó ének (zongorára és két szoprán hangra), de különösen az utolsó árnyékolja be hosszadalmas és unalmas monotóniájával (16 perc szinte végig ugyanazzal az egyszerű dallammal…). Ezt leszámítva viszont nagyszerű válogatás.

Hangminőség

Nagyszerű atmoszféra és tér, ami különösen varázslatos és meditatív légkört teremt. Tiszta és élethűen csengő énekhangok és kórus. A dobok hangja nagyon tetszik, a zenének megfelelően vagy csak függönyt von az énekesek mögé vagy elementáris erővel vág mellbe (különösen a lemez címadó művében). Talán a kórus lehetne egy kicsit nagyobb kivezérléssel jelen a felvételen, a zene hevében itt-ott elkelne még egy kis erő. De egyébiránt elsőrangú lemez.