1986-ban a CD formátum még csak négy éve volt a piacon, de a Sony ekkor már a negyedik generációs ES (Extremely High Standard) CD-lejátszóknál tartott. Az első generációs Sony lejátszók még nem voltak igazán kiforrottnak nevezhetők, de a második generációban megjelent a lineáris motoros mechanika, új dizájn, az ún. music calendar funkció és egyszerűbb, logikusabb kezelőszervek. Megjelent a lejátszókon a digitális (egyelőre koaxiális) kimenet. Az analóg szűrők fejlesztése érdekében megjelent a 2x-es túlmintavételezés is. Igazából a második generáció volt az, ahol a Sony-nak kezdeni kellett volna (az első generációs csodálatos CDP-701ES-t tekintsük kakukktojásnak). A harmadik generáció ezeket a vívmányokat fejlesztette tovább.
1986-ra úgy gondolták, ideje újra egy kis frissítésen átesnie a lejátszók arculatának. Alapvetően a stílus nem változott, viszont kicsit vastagabbak és letisztultabbak lettek a lejátszók. A belsőt tekintve 4-szeresre növelték a túlmintavételezést, ezáltal még tovább csökkentve az analóg szűrők negatív hatását. A lejátszást ellenállóbbá tették a lemezhibákkal szemben. De gyökeres újítás itt nem volt, inkább fokozatos fejlesztések.
Az új ES generáció 1986 októberében jelent meg, három új CD lejátszóval:
- CDP-555ESD, ára: 150 000 jen
- CDP-333ESD, ára: 89 800 jen
- CDP-222ES, ára: 66 800 jen
A típusszám végi D a digitális kimenetre utalt. Itt kezdődött az ES csoport hármas felosztása (felső- közép- és alsó kategória 5-3-2 később 7-3-2 számokkal). Csupán a viszonyítás miatt: 1986-ban Japánban a legalsó kategóriás Sony CDP-M30 lejátszó 39800 jenbe került. A havi átlagfizetés 273000 jen volt.
A CDP-555ESD volt tehát a Sony CD lejátszók csúcsa, amikor 1996 októberében megjelent Japánban. Európában és a tengerentúlon valamikor 1987-ben került forgalomba, a pontos dátumot nem ismerem, de a német Fono Forum magazin 1987 szeptemberi számában már tesztelték (és referencia minősítést kapott). Korabeli ára 3000 német márka volt. Az Egyesült Államokban CDP-705ESD néven került forgalomba 1500 dolláros áron (ez inflációval kalkulálva ma körülbelül 4400 dollár lenne).
Sony CDP-555ESD és az RM-D502A távirányító fotója az 1987. áprilisi japán katalógusból
Sony CDP-555ESD az 1988-as német katalógusban
Ma, 40 évvel később sok példánya még mindig működőképes (ha az elmúlt évtizedekben meg volt kímélve és karban volt tartva) és az 555ESD a gyűjtők és a vintage hifi rajongók egyik keresett és dédelgetett kincse. Régi vágyam volt egy ilyen lejátszó, és most, hogy sikerült egyet szerezni, szeretném bemutatni ezt az igazán különleges típust.
Az alábbi albumban láthatók a korabeli japán (1986. október) katalógusoldalak (kattintásra nagyobb méretben).
Külső
1986-ban tehát a Sony megújította a CD lejátszóinak arculatát. A csúcskategóriában a korábbi vékony kialakításon kicsit vastagítottak, modernebbé tették a kinézetet, átrendezték a kezelőszerveket, de az alapvető szolgáltatások lényegében nem változtak. Mivel én az 555ESD „kisöccsét”, a szintén 1986-os CDP-710-et több, mint 10 évig használtam és nagyon szerettem (még mindig megvan), az arculat ismerős volt.
Az 555ESD masszív és nehéz házat kapott. Kinézetre kicsit bumfordi, de szerethető (legalábbis nekem), a részletek pedig kifinomultak. Méretre nem túl nagy, a hátul kilógó trafók nélkül 32 cm mély és 43 cm széles.
Ezeknél a régi lejátszóknál szállításhoz még le kellett zárni a mechanikát, ez az 555ESD-nél is így van: a lejátszó alján egy csavarhúzó segítségével lehet lockolni és kilockolni a mechanikát szállításhoz.
Az előlap 3 mm vastag szálcsiszolt fémlap, az oldallap 2 mm vastag, polírozott. A lejátszó teteje szintén 3 mm vastag. Ekkoriban még minden Sony CD lejátszó fekete színű volt, a csúcskategóriában a pezsgőszín csak évekkel később jelent meg. Az 555ESD külső illesztései csúcsminőségűek. A tetején nagyon szép a szálcsiszolt előlap, a tetőlap és a polírozott oldallap találkozása, a hosszirányban végigfutó csík. A négy felső csavart fém tömítő gyűrűbe tették, de a tetőlapot hátul is rögzítették. Az oldallap a korábbi lejátszókhoz hasonlóan csíkos mintázatú de nincsenek rajta csavarok. (A fa oldallap csak a következő generációban jelent meg a CD lejátszóknál.) Már ezek a részletek is kiemelik a lejátszót az ES sorozatban, de ami még inkább kuriózummá teszi, az a majdnem másfél cm vastag G-alváz.
A Sony valamikor a 70-es években kitalálta az ún. cerasin nevű anyagot, ami – már amennyire a marketing anyagokból kihámozható – valamiféle fém-műgyanta-kerámia keverék és nagy szilárdsága és rezgéselnyelő tulajdonságai miatt kezdte el alkalmazni a hifi eszközökben. Ezt a 80-as évek közepe táján felváltotta a Gibraltár fantázianevű anyag (amit rövidítve csak G-nek hívtak). Az számomra nem világos, hogy a G és a cerasin lényegében ugyanazt takarja-e. A marketing anyagok alapján a G anyag műgyanta-kalcium-karbonát-üvegszál keverék. A 80-as évek közepén a Sony elkezdett ún. G-alvázakat készíteni: a Gibraltar nevű anyagból egy vastag, rácsos alvázat alakítottak ki és erre építették az ES kategóriás erősítőket. A japán brosúrákban azt írták, hogy rezgéselnyelési és árnyékolási okokból legjobb lenne az erősítőket egy nagy sziklára építeni. Mint amilyen szikla például a Gibraltár-szorosban van. Ezért aztán megalkották ezt a szilárd anyagot és elnevezték Gibraltar-nak, a belőle épített alvázakat pedig G-alváznak.
G-alváz és rá épített erősítő a 80-as évek végéről korabeli Sony brosúrákból. A 80-as években és a 90-es évek elején sok ES sorozatú erősítő épült ilyen konstrukcióban.
A Sony mérnökei úgy gondolták, ez az anyag CD lejátszók alvázának is jó lehet, ezért az 555ESD-t is ilyen G alvázra építették. Ez az alváz majdnem másfél cm vastag, egyetlen anyagból van öntve, belül rácsos szerkezetű, nehéz és merev. (Fényképet nem csinálok a belsejéről, mivel nem szeretném a lejátszómat teljesen szétszedni, ezen az oldalon látható róla fotó.)
A lejátszó alja. Felül a transport lock mechanizmus. A lejátszó aljának G-alváza teljesen kitöltött, nincs benne nagy lyuk, mint az erősítők esetén. A jobb oldali nagy fémlap csak egy plusz lap a G-alvázon, valószínűleg árnyékolási célból.
Ezen a fotón látható, milyen vastag a G-alváz. A lejátszó talpát is a G-alvázból öntötték ki, de kapott egy gumi tappancsot és egy gyönyörű, fényes szürke fémgyűrűt. Kár, hogy az egész lejátszót nem ilyen fényes szürkére festették!
Valami okból viszont a Sony-nál később mégis visszatértek a sokkal prózaibb fémlemezes alvázhoz és az ún. FB-chassis-hoz (egyfajta fém keretetbe építették a lejátszót). Így az 555ESD az egyetlen CD lejátszó a történelemben, ami G-alvázzal rendelkezik! Nem tudni, miért nem folytatták ezt az építést, talán túl drága volt? De akkor valószínűleg nem gyártották volna a G-alvázas ES erősítők egész sorát sem egészen 1993-ig (bár azokhoz éveken keresztül ugyanazt a formát használták de a CD-játszók esetén minden új modellhez újra kellett volna tervezni). Azt sem mondhatnám, hogy nem vált be, mert az 555ESD-k közül sok a mai napig működőképes és semmi gond az alvázzal. Nem tudni az okot, de az biztos, hogy ilyen minőségű és ilyen kialakítású házat később nem gyártottak. Vannak akik szerint az 555ESD rendelkezik minden idők legjobb házával az ES sorozatú CD-lejátszók között. (Az igazsághoz hozzátartozik, hogy a CDP-557ESD és CDP-337ESD esetén a mechanika alatt még volt G-alváz, de maga a ház már nem tartalmazott Gibraltár anyagot.)
Az 555ESD volt az első ami külön trafót kapott a digitális és az analóg szekciókhoz, és azok műgyantával kiöntött házba kerültek. Ez adja a legjászó legjellegzetesebb ismertetőjegyét is, ezek ugyanis a ház hátán helyezkedtek el. Ez talán nem a legelegánsabb megoldás, viszont belül már nem lett volna nekik hely. Később minden újabb csúcskategóriás lejátszóbam két (vagy egy dupla magos) trafó volt, csak már a házon belül (hiszen az elektronika egyre kisebb helyet foglalt).
Az előlapi kezelőszervek műanyagból készültek, a gyári tápkábel jó hosszú, körülbelül 2 méteres. A lejátszó súlya több, mint 14 kiló, ennek nagy részét a két trafó és a G-alváz teszi ki.
Lemeztálca
A lemeztálca tálca része egyszerű műanyag, műanyag lemeztartó lapkákkal, fémlemez keretben és fém előlappal. A tálca alján valamilyen ismeretlen célból pici lapok vannak rögzítve. Bár a már említett Fono Forum magazin szerint a lemeztálca a korabeli lejátszók között a legjobb, a későbbi lejátszók masszívabb hatású, gibraltar anyagú lekerekített formájú tálcái azért ebben előrelépést jelentettek. Az 555ESD tálcájának két oldala ráadásul elég közel van a lemezhez, ezért a lemez kivétele kényelmetlen annak, aki – mint én – a két oldalát fogja meg. A lemeztálca tiszta és karbantartott lejátszónál eléggé gyorsan mozog, kinyitáskor még lök is egy picit a lemezen, de ez problémát nem okoz. Elhasználódottabb mechanika esetén a tálca nyitása lassabb. Egyébként hasonló kialakítású még a következő, 557ESD, sőt a CDP-R1 lejátszó tálcája is. Bár azok már fogadják a 8 centis kis lemezeket is, amit az 555ESD még nem.
A Sony a következő, 557ESD modellnél fejlesztette ki az „Acoustic Sealed” megoldást, ami egy gumi, ami lezárja a lemeztálca nyílását, így résmentesen záródik. A Sony ezt a marketing anyagok alapján azért fejlesztette ki, hogy kívülről hangrezgések ne jussanak a lejátszóba, de szerintem a lemezmotor halk ciripelését is letompítja. Ez az 555ESD-nél még nincs meg, ha felnyitom a tetejét, a lemeztálca két oldalán egy nagyon vékony csíkban belátni a lejátszóba, lejátszáskor pedig közelről hallgatva hallani egy halk ciripelő hangot. Ez, valamint a műanyag lemeztálca pici hátrány a későbbi lejátszókkal szemben.
A távirányító a korábbi ES távirányító továbbfejlesztése, RM-D502A néven. Ez a típus csak az 555ESD-hez tartozott.
Belső kialakítás
A fedőlapot levéve rendezettség, kifinomultság és minőség sugárzik a lejátszóból. Ez talán fotókról nem is annyira jön át, de élőben nagyon meggyőző.
A lejátszó kerete rézbevonatos fémlemezekből áll, ezt a Sony éveken keresztül alkalmazta legtöbb felső kategóriás hifi komponensénél. A váz különböző helyeire szürke rezgéscsillapító anyagot ragasztottak, a tetőlemezre pedig két vastag filcet, elejére pedig egy hosszú filc szalagot. A tetőlemezt még egy kicsi szivacs is szigeteli a vázszerkezettől, ami a vázra van ragasztva. A mechanika egy külön belső keretben van.
Mechanika
A mechanikát többféleképpen is jelölte a Sony. A teljes mechanikát, a tálcával, betöltőmotorral, forgatómotorral CDM4A-IE jelöléssel látták el. Ezen belül a lemezmotor, lineáris olvasómotor, pickup és a hozzá tartozó szerelvények volt a base unit, ez esetben ez a BU-1E.
A mechanika eredete a két évvel korábbi, 1984 novemberében megjelent CDP-502ES lejátszóig nyúlik vissza. A CDP-502ES a második generációs Sony lejátszók csúcsa volt, ami nagyon sok fontos újítást tartalmazott. Itt jelent meg a 2-szeres túlmintavételezés, valamint a BU-1 jelű lineáris motor ami mozgó alkatrész (fogaskerekek) nélküli lejátszást tett lehetővé és villámgyors track váltást. Ennél jelent meg az 555ESD távirányítójának elődje is (RM-D502). Az 502ES (illetve párja, a digitális kimenettel rendelkező CDP-552ESD) nagyon fontos mérföldkő volt, és lényegében a CDP-555ESD elődeinek tekinthetők.
A BU-1 mechanikát a Sony két lépésben fejlesztette tovább: megjelent a BU-1C, valamint a BU-1E. A BU-1C került az 555ESD közvetlen elődeibe, a BU-1E pedig az 555ESD-be. A kettő között nem sok különbség van, a C verzió lencséje még üvegből készült, az E verzióé pedig már műanyagból, de egyébként a két mechanika teljesen csereszabatos. A BU-1E (és C) lényegében a Sony lineáris motoros mechanikák királya (a BU-1C-ről itt lehet részletes fotókat találni). A váz a cerasin nevű anyagból készült (vagy azzal lett bevonva, nem egyértelmű a japán prospektus. A BU-1 esetén ez alumínium lemez volt). A pickup egy „szánkó” és egy darab alumíniumöntvény, ami a mágneses sínen mozog. Erre van felszerelve maga az optika, a lézer és a tekercsek. A lemezforgató motor szintén csúcskategóriás, BSL motor. A Sony nagyon sok jó lineáris motoros mechanikát készített még később, de az eredeti, amiben még legtisztábban és legkevésbé költségcsökkentő módon megjelenik a technika, az a BU-1E. Villámgyors, tartós és masszív. Igazi high-end (ma már még inkább, mert a 90-es évek végén a Sony megszüntette a lineáris motoros mechanikák gyártását, a CD mechanikák minősége pedig meredek lejtmenetbe kapcsolt és mára elérte a mélypontot).
A Sony a mágneses lemezbefogót és a lemez rögzítésének megoldását is részletesen elemzi a korabeli katalógusában (japánról fordítva google fordítóval): „A befogómechanizmusnak laposan kell tartania a lemezt, miközben kellő pontosságot kell fenntartania az excentricitással szemben. A Sony aprólékos figyelmet fordított erre a pontra, precíz kúpos befogómódszert alkalmazva, hogy elnyelje a lemez középső furatának 100 μm-es excentricitását. Ezáltal a középső furat excentricitása elhanyagolható tartományon belül marad. A befogókar kettős szerkezetű: gyantát és fémet is alkalmaz a rezgés jelentős elnyomása érdekében. Továbbá a hangkar alsó része lapos, hogy megakadályozza a forgás során keletkező légörvényeket, amelyek a lemez billegését okoznák, lényegében aerodinamikai intézkedéseket valósítva meg (CDP-555ESD, 333ESD).„
Elektronika
A CDP-555ESD blokkvázlata az 1986. októberi japán katalógusból
A lejátszóban természetesen minden egyes alkatrész az elérhető legjobb minőséget képviseli. A fő NYÁK a csak a Sony csúcskategóriájában található világoszöld epoxigyanta. A digitális és analóg áramkörök itt egyetlen NYÁK-on vannak, a szervo és a digitális jelfeldolgozó IC-k a nyák alján, a DAC, a vezérlőrendszer és az analóg áramkörök a tetején:
- Sony CXD1088Q: digitális szűrő
- Sony CXD1125Q: digitális jelfeldolgozó
- Sony CXA1082Q: szervo
- Philips TDA 1541: DAC
- OKI MSM6404A: 4 bites mikrokontroller 4000 bájt ROM-mal és 128 bájt (256 szó) RAM-mal.
- Sony LC6523H: mikrokontroller
- Sanyo LC3516AML: 2 kbyte RAM
A motoros kék ALPS hangerőszabályzó egy külön kis fedett, árnyékolt kalitkában található és még 40 év után is tökéletesen működik, nem recseg, nem kontakthibás. A belső képet alapvetően meghatározzák az ELNA Duorex borvörös és a Nichicon MUSE zöld kondik. Mellettük három nagy ELNA For Audio kondi van, kettő ezekből a fő NYÁK-on, az analóg áramkörökhöz. Ez a két kondenzátor valamiféle „fejpánttal” van összekötve, amit talán a rezgéscsillapítás miatt alkalmaztak a Sony mérnökei. A digitális rész és a kijelző tápegysége külön NYÁK-on kapott helyet, a mechanika mögött.
A digitális rész és a kijelző tápegysége
Az analóg rész és a DAC tápegysége, jobbra a DAC és az analóg rész.
A lejátszó egyetlen fő órajeloszcillátorról kapja az órajelet, ami 16,9 MHz, ez alapján működnek a jelfeldolgozó és szervo áramkörök valamint a Philips TDA 1541-es DAC. A vadonatúj 4-szeres túlmintavételezésnek köszönhetően a DAC 176,4 kHz-es 16 bites PCM forrásból dolgozik. Bár ezek a számok ma már nem keltenek különösebb figyelmet, de ha belegondolunk, hogy 1986-ban az elterjedt otthoni Commodore 64 számítógép 1 MHz-es volt, a korszakhatárt jelentő 16 MHz-es 386-os processzor pedig egy évvel korábban jelent meg és ekkor még csillagászati összegekbe került, egy 16 MHz-en dolgozó és 176,4 kHz-es 16 bites PCM-et konvertáló CD lejátszó ultra high-end volt. (A 12 MHz-es 286-os processzor 1985 augusztusában jelent meg 260 dollárért, ez mai áron 810 dollár lenne. A Philips TDA 1540 is 176,4 kHz-en dolgozott már a legelső Philips CD lejátszóban, de 14 bites adatokkal.)
A Sony ennél a generációnál vezette be először a később több lépcsőben továbbfejlesztett S-SERVO nevű hibajavító megoldását. Nézzük újra a korabeli japán katalógust: „Egy úttörő prediktív vezérlőrendszert, az „S-Servo”-t fejlesztettek ki és telepítettek a követési képesség javítása érdekében. Egy újonnan kifejlesztett IC-t telepítettek, amely előrejelzi és érzékeli a lemez szennyeződése stb. okozta jelkieséseket. Amikor ez az IC a lemez forgási ciklusával megegyező frekvencián hibát észlel a lemezen, azonnal megjósolja a következő előfordulás időzítését a periodicitás alapján. Ez a rendszer minimalizálja a hibákat azáltal, hogy megfelelően szabályozza mind a követő, mind a fókusz szervo áramkörök szervo vezérlését. Az előrejelzési idő rendkívül pontos, másodpercenként 8000-szeres. […] Az „S-Servo” javítja a követési képességet, miközben egyidejűleg javítja a CD-lejátszó hangminőségét. Jelenleg a CD-lejátszók legnagyobb energiaigényű és leggyorsabban ingadozó alkatrésze a követési és fókuszáló szervorendszer. Ez „piszkos vezérlőáramokat” generálhat, amelyek befolyásolják az analóg áramköröket, és potenciálisan rontják a zenei jelet. Maga a szervorendszer, amely elengedhetetlen a CD-lejátszó működéséhez, valójában az egyik tényező volt, amely rontotta a hangzást. A prediktív vezérlés azonban jelentősen csökkenti a hibák okozta korrekciót és interpolációt, minimalizálja a szervoáram ingadozását, csökkenti az analóg áramkörökre gyakorolt negatív hatásokat, és lehetővé teszi az eredeti hang hűbb visszaadását. (CDP-555ESD, 333ESD, 222ES, 510, 330)„
Mint már említettem, a DAC IC a mára már legendássá vált Philips TDA 1541, mégpedig az eredeti, nem az A verzió (akárcsak a CDP-710-ben). Erről azonban csak a gyári service manual tudósít, ugyanis a lejátszóban a Sony mérnökei valamiféle vörös lapkát ragasztottak az IC tetejére. Hogy ennek mi célja volt, nem tudni, de több korabeli lejátszóban, és még a DAS-703-ban is láthatjuk ezt a megoldást. (A neten fellelhetők olyan fotók, amikor valaki leszedte ezt a ragasztott kis lapot az IC tetejéről.)
Mivel ez a DAC alapból sztereó, csak egy példányt találunk a lejátszóban. Mellette ott sorakoznak a csúcsminőségű filmkondenzátorok.
A DAC és az analóg szakasz
A kimenet előbb egy Mitsubishi M5240P dual műveleti erősítőre kerül, ez valósítja meg a de-emphasist is (szükség esetén), majd csatornánként egy JRC 5532DD (3-adrendű GIC aluláteresztő szűrő) és egy TI NE5534P op-amp következik. Mindkét csatorna külön, független feszültségszabályzót is kapott. A belső kábelek a tápellátást és a digitális információt közvetítik, ezek Hitachi gyártmányok. Az analóg jel közvetlenül a NYÁK-ra forrasztott aranyozott RCA csatlakozókra kerül. Kivéve természetesen a hangerőszabályzott kimenetet, ami előbb a már említett ALPS potin és is átmegy. Természetesen előlapi fejhallgató-kimenet is elérhető.
A digitális kimenet egy külön kis NYÁK-ra került a hátoldalon. Ha bekapcsoljuk, akkor az analóg kimenetek némítódnak. Ekkor még nem létezett az optikai digitális átvitel, így egy szabványos koaxiális kimenetet kapunk. A Sony korabeli katalógusa azt hirdeti, hogy az egyébként még drágább, 250000 jenbe kerülő DAS-703ES külső DAC-kal tovább javítható a hangminőség (ez egy évvel korábban, 1985 novemberében jelent meg). Nekem sajnos ilyenem nincs (egyébként is ritkább, mint a fehér holló), de mivel az még a korábbi, 2-szeres túlmintavételezést alkalmazza, nem biztos, hogy javulna azzal a hangzás. A megépítettsége persze annak is non plus ultra.
Kezelés és használat
Ebben a fejezetben azokat a szempontokat veszem sorra amik számomra fontosak, az általam nem használt szolgáltatásokat nem vizsgálom.
Természetesen a lejátszó minden olyan szolgáltatást alapból támogat ami fontos és szükséges. IN:DEX kijelzés, de-emphasis, track és lemez hátralévő idő. A music calendar is hasznos, bár nem létfontosságú. Azért jó, mert lényegében egy pillantással látható, hogy hány track van még hátra a lemezből, ha az kevesebb, mint 20-ból áll. A lemeztálca működése és a beolvasás, track elérés természetesen villámgyors. Későbbi lejátszóknál hosszas használat esetén, a lejátszóból kivett CD-ken érezni, hogy kicsit fölmelegednek, az 555ESD viszont a leghűvösebb ES lejátszó amivel valaha találkoztam. A digitális kimenetet én nem használom, ezek a csúcskategóriás gépek ma is megállják a helyüket, fölösleges külön DAC-ot használni. Mérési szempontból egyébként a Sony gépei kiválóan szoktak szerepelni, a Sony CD lejátszó mérnökei nagyon értették a dolgukat (legalábbis ekkor még). Az 555ESD-ről konkrétan nincs elérhető mérés, a TDA 1541 használata miatt valószínűleg tisztességes, de közel sem világbajnok ebből a szempontból.
Két negatívumot tudnék csak felhozni. A kijelző fényereje az én példányomon nagyon erős, tehát az LCD valószínűleg kiváló állapotban van, de jó lett volna, ha a kijelzőt ki lehetne kapcsolni. A későbbi lejátszóknál ezt már megcsinálták, de itt még nem, ami sötétben hallgatásnál nem a legelőnyösebb. De persze elviselhető. A CDP-557ESD-nél bevezetett lezárt lemeztálca itt is jól jött volna, sajnos az 555ESD tervezésénél ez még nem jutott a mérnökök eszébe, így a motorhang is kiszűrődik és közelről hallható halk ciripelés lejátszás közben. Az összes későbbi ES csúcsgépnél a lezárt tálcanyílással ezt már megoldották. Szerencsére a trafókkal nincs probléma, azok teljesen zajtalanok. A CDP-X707ES-emben már vannak kimeneti relék, amik ki- és bekapcsoláskor lezárnak, így ott nincs a hangfalakból halk pattanás ilyenkor, az 555ESD-ben viszont igen. Ez persze megelőzhető, ha az erősítőt kapcsoljuk be később és azt kapcsoljuk ki előbb.
Összességében: nyilván ez a lejátszó sem tökéletes és a Sony sok mindent továbbfejlesztett még a következő generációkban, de összességében minden eleméből sugárzik a gondos tervezés, odafigyelés, a kifinomultság és a csúcsminőség.
Verziók
Ez a lejátszó világszerte forgalomba került, ezért többféle változat létezik belőle. Én csak a különböző aukciós oldalakon és egyéb helyeken látott példányok alapján tudok következtetni az egyes régiókba került példányok eltéréseire, tehát ez nem bizonyíték, csak tapasztalat. A CDP-X707ES különféle típusainak vizsgálata alapján a sorozatszám első számjegye egyértelműen azonosíthatja a régiót, mert ott is ezek a számjegyek vannak az adott régióban, pedig az 6 évvel későbbi típus.
Alapvetően 4 féle CDP-555ESD-t lehet megkülönböztetni, a sorozatszám minden esetben 6 jegyű:
- Japán verzió: a sorozatszám 200000-220000 közötti. Model No. „CDP – 555 ESD”, 100V 16W 50/60 Hz
- AEP verzió: a sorozatszám 500000-502000 közötti. Model No. „CDP-555ESD”, 220V 20W 50/60 Hz
- UK/FR verzió: a sorozatszám 600000-601000 közötti. Model No. „CDP-555ESD” 240V 20W 50/60 Hz
- USA verzió: a sorozatszám 800000-801000 közötti. Model No. „CDP-705ESD” 120V 20W 60 Hz
A különféle modelleket a hátlapjuk alapján egyértelműen meg lehet különböztetni (az alábbi fotók aukciós oldalakról származnak), az AEP verzió esetén még egy plusz jellegzetesség, hogy a nagyobb sorozatszámúaknál egy plus címke is megjelent a hátlapon. A Sony korabeli sorozatszámainak jelentéséről sajnos semmiféle nyilvános információ nem érhető el, valószínűeg az egyes verziókon belüli nagyobb szám későbbi gyártást jelent, de ez is csak feltételezés.
Bal oldalon japán, jobb oldalon AEP modell sorozatszáma. A kettős négyzet a II. érintésvédelmi osztályt jelzi, vagyis a készülék kettős vagy megerősített szigetelésű. Nem igényel védőföldelést.
AEP modell második (talán későbbi) verzió sorozatszáma. Valamikor az 500400-as sorozatszámnál kerülhetett fel a plusz matrica.
Az új piktogramok jelentése, balról:
- S: a svéd SEMKO biztonsági tanúsítás jele
- N: a norvég NEMKO tanúsítás
- +S: svájci villamosbiztonsági jóváhagyás. Az alatta lévő SZ51 valószínűleg a tanúsítvány vagy engedély azonosítója
- D: a dán DEMKO tanúsítás.
- FI: a finn FIMKO tanúsítás.
A négy skandináv jel azt mutatja, hogy a készüléket az adott országok villamosbiztonsági előírásai szerint bevizsgálták. Vagyis feltételezhető, hogy ezek a nagyobb sorozatszámú modellek már ezekben az országokban is forgalmazásra kerültek, a korábbiak pedig még nem. Talán az adott országok bevizsgálási eljárása tovább tartott, vagy előbb a legnagyobb európai piacnak számító Nyugat-Németországban kezdték meg a forgalmazást és csak később máshol.
Angol és francia verzió bal oldalon, amerikai a jobb oldalon.
Az amerikai példányok jobb oldalán a hálózati kábel alatt még mindig szerepel egy ilyen plusz matrica is. Igaz, csak két példányt láttam aminél ez kivehető volt, de mindkettő esetén 1987 április volt a gyártási dátum.
Bár én nem értek az elektronikához, a service manual alapján a belső felépítés (az eltérő hálózati csatlakozót leszámítva) azonos az AEP/UK verziók esetén. A tápegységre ránézve viszont egyértelmű különbség van a japán/USA és az AEP/UK verziók között:
Bal oldalon japán, jobb oldalon amerikai változat bekapcsoló NYÁK-ja.
AEP változat bekapcsoló NYÁK-ja.
A hátlap mellett viszont az előlapon is vannak megkülönböztető jegyek. Az USA verzió CDP-705ESD felirata nyilván egyértelmű. A japán verzió esetén feltűnő, hogy hiányzik a más változatokon meglévő, lemeztálca elején lévő sárga „4 TIMES OVERSAMPLING” felirat. Ez egyértelműen megkülönbözteti a japán változatot minden másiktól. Egyébként ha megnézzük az eredeti, 1986. októberi katalógusban lévő fotót, ott még a DUAL D/A CONVERTER SYSTEM/DIGITAL OUTPUT felirat helyett is más szerepel: „DIRECT MUSIC SEARCH/DIGITAL OUTPUT”. A lejátszó belsejéről készült katalógusfotó bár eléggé apró de látsztólag az is különbözik a valóságtól. Ez alapján lehetséges, hogy a katalógushoz készült fotóknál még egy prototípus CDP-555ESD-t használtak, és a végleges verzióban még változtattak néhány dolgot. Az 1987. áprilisi katalógusban pedig a belsőről készült fotó már valóban az 555ESD-t mutatja.
Japán változat gyári doboza de vélhetően a többi piacra szánt doboz sem tért el ettől, a japán feliratokat leszámítva.
Felül a japán, alul minden más verzió lemeztálcája.
Műszaki adatok
| Japán név | CDP-555ESD |
|---|---|
| USA/Kanada modell | CDP-705ESD |
| Japán megjelenés | 1986.10 |
| Nemzetközi megjelenés | 1987 (?) |
| Forgalmazás | 1986-19871 |
| Frekvenciatartomány | 2-20000Hz +-0,3dB |
| Harmonikus torzítás | 0,0025% |
| Dinamikatartomány | >97dB |
| Jel-zaj arány | >106dB |
| Csatornaelválasztás | >100dB |
| DAC | |
| DAC fantázianév | UNILINEAR CONVERTER SYSTEM |
| Digitális szűrő IC | CXD1088Q |
| DAC IC | TDA1541 |
| DAC órajel | 176,4kHz |
| Túlmintavételezés | 4x |
| Aluláteresztő szűrő | harmadrendű GIC |
| Mechanika | |
| Mechanika típusa | CDM4A-IE |
| Base unit | BU-1E |
| Lineáris motor | x |
| BSL motor | x |
| Base unit anyaga | cerasin |
| Alváz anyaga | gibraltar |
| Szervo | S-SERVO |
| Lemeztálca | műanyag/fém |
| Kimenetek | |
| Line out | 2V 50 kOhm (1 pár RCA) |
| Variable line out | 0-2Vrms 50kOhm (1 pár RCA) |
| Digitális koax kimenet | 0,5V/75ohm |
| Fejhallgató | 28mW (32Ohm) 6,3mm |
| Távirányító | RM-D502A |
| Fogyasztás | 16W (japán változat) 20W |
| Transzformátor | 2x35VA (digit/analog) |
| Méretek | |
| Szélesség | 430mm |
| Magasság | 125mm |
| Mélység | 320mm (385mm transzformátorokkal) |
| Súly | 14,1kg |
| Eredeti ára | 150000 yen; 1000 GBP; 1500 USD; 3000 DM |
Sipos Róbert (2026)