Johann Sebastian Bach
Die Edition Bachakademie
Az összkiadás karmestere és vezetője: Helmuth Rilling
A kiadványhoz tartozó dokumentációt szerkesztette, és részben írta: Dr. Andreas Bomba
172 CD, 1 CD-ROM
Hänssler (2015)
Talán nem túlzás kijelenteni, hogy Johann Sebastian Bach (1685-1750) az európai zeneművészet legnagyob hatású zeneszerzője. Ő a zenei barokk betetőzése. A zenében kiteljesít mindent, ami korábban volt és sok mindent megelőlegez abból ami később lesz. Bár zeneműveinek egy része nem maradt fenn, még így is óriási az a zeneóceán, amit ma ismerünk tőle: több mint 1000 mű. Fennmaradt műveinek teljes kottakiadása már a XX. század elején megtörtént, aztán az 50-es években az addig eltelt kutatások eredményeit felhasználva újabb kotta-összkiadás jelent meg.
Műveiből szinte már a zenei hangrögzítés elterjedésével egyidejűleg kezdtek felvételek készülni, persze sokáig a népszerűbb és közismertebb művek voltak soron. Aztán a barokk és régebbi zene iránti érdeklődés fokozódásával a felvételek száma egyre nagyobb ütemben kezdett növekedni, ehhez már a kevésbé ismert művek is csatlakoztak. Ennek a historikus zenei mozgalom megjelenése, majd a 20. század utolsó két évtizedében a robbanásszerű terjedése további lökést adott. A Bach-felvételek mennyisége mára gyakorlatilag megszámlálhatatlan. A CD megjelenése a hanghordozók méretét olyan szintre miniatürizálta, hogy a 90-es évekre a zenekiadók elkezdhettek gondolkodni rajta, hogy egy ilyen hatalmas életműből is készítsenek hangzó összkiadást. Ez az LP korszakban még kezelhetetlen mennyiségű lemezt jelentett volna, CD-ből viszont már bő 150-160 elegendő műsoridőt ad Bach összes művének tárolására (beleértve a kétes hitelességű műveket is).
Bach egyetlen, bizonyítottan hiteles portéja. 1747-ben készült, Bach ekkor 62 éves, 3 évvel a halála előtt.
A portrét Bach megrendelésére Elias Gottlob Haussmann festette. Azért volt rá szükség, mert mindenkinek, aki belépett Lorenz Mizler „Levelező Zenetudományi Társaság”-ába, egy portrét kellett festetnie. A festményen egyébként több rejtvény is van, erről egy jó előadás nézhető meg itt.
Kiadások
Jelenleg négy CD összkiadás ismert. Az első a Teldec kiadó Bach 2000 kiadványa ami még 1999-ben jelent meg 154 CD-n. Ennek az összkiadásnak a szerkesztését a historikus zenei mozgalom apostolának, Nikolaus Harnoncourtnak (1929-2016) a nevéhez köthetjük, aki korábban a Teldec-nél már nagyon sok Bach felvételt készített. A Teldec-nek egyébként is évtizedekre visszanyúló tapasztalata volt a barokk és régebbi zenék felvételében a neves Das Alte Verk lemezsorozatban. Nagyrészt ezek a felvételek képezték ennek a kiadásnak az alapját is. (A barokk és főleg még régebbi zenéket ma egyébként komolyzenei körökben magyarul régizenének szoktuk mondani, bár nem az igazi ez a kifejezés, mert mondjuk egy 200 éves klasszicista kompozíció is épp elég régi már, de ha így alakult, már maradjunk ennél.)
A Teldec-et a korlátlan étvágyú Warner médiabirodalom már korábban bekebelezte és a 2000-es években a szép emlékű Teldec kiadót megszüntették. De ha már megvolt a Warnernek ez az összkiadás, akkor 2012-ben még egy bőrt próbáltak róla lenyúzni: újra kiadták 153 CD-n, olcsóbb kivitelben, valamint pendrive-on is 320 kilobites MP3-ban. Ezek ma már csak használtan szerezhetők be.
A Brilliant Classics kiadó mindig is a komolyzene olcsóbb, alsóbb kategóriáját képviselte, már ami a kiadványok árát, körítését és a legkevésbé ismert (ezért legolcsóbb) művészek alkalmazását érinti. Igaz, szép számmal adnak ki licencelt felvételeket is nevesebb előadókkal. 2010-ben ők is felszálltak a Bach összkiadás vonatra:
157 CD, 2 DVD, egy CD-ROM, a lehető legolcsóbb kivitel és szinte teljesen ismeretlen előadók. 2014-ben volt egy újabb dobásuk, a 4 évvel korábbi összkiadáson változtattak, immár ismertebb, de azért kevésbé zsebbe nyúlós előadók felvételeivel cseréltek le néhányat a régiből (például a hegedű szólószonátákat már Baráti Kristóf játssza). Ezt a 2014-es kiadványt 2025-ben újra kiadták, úgyhogy a zenei kiadók között a legkevésbé neves, Brilliant Classics gyakorlatilag három Bach összkiadást is tudhat már maga mögött.
A Bach előadói világ azért több nagy nevet is ismer: Harnoncourt mellett itt van például többek között az 1933-ban született Helmuth Rilling is (idén, 2026-ban hunyt el). Ő is neves Bach-előadó volt, nagyon sok felvételt készített műveiből, ő a historikus zenei mozgalom néhány vívmányát átvéve, de modern hangszeres előadónak számított. Nagyjából a 70-es évektől kezdte rendszeresen rögzíteni Bach műveit és 2000-ben lett teljes az ő nevével fémjelzett sorozat a Hänssler kiadónál (Edition Bachakademie néven). Arról nem találtam egyértelmű információt, hogy ezt a sorozatot akkor kiadták-e egy nagy dobozban egyben (valószínűnek tartom, hogy nem, bár találtam olyan leírást ami szerint igen, de képet még sosem láttam erről. Ebből a dobozból egyébként a discogs szerint léteznek illegális kiadványok is). Az viszont biztos, hogy ezekre a felvételekre alapozva a Hänssler 2011-ben kiadott egy 172 CD-ből és 1 CD-ROM-ból álló összkiadást a már említett Die Edition Bachakademie néven. A Hänssler is szeret az olcsóbb ligában versenyezni, de ők tudnak igényes dolgokat is produkálni. Mindenesetre az ő összkiadásuk is a viszonylag olcsóbb szegmenst célozta, már ami a kivitelt illeti. Művészi színvonalat tekintve Helmuth Rilling és a kiadvány többi szereplője nem kötött kompromisszumokat. Ez az album beszerezhető ma is, és ahhoz képest hogy mennyi jó zenét tartalmaz, szinte potom áron. Sőt, régebben még Ipod-on is megvásárolható volt.
2018-ra a Universal médiabirodalom már bekebelezte az olyan nagy, patinás, felső kategóriás komolyzenei kiadókat, mint a Decca vagy a Deutsche Grammophon. És ott volt az 1943-ban született Sir John Eliot Gardiner karmester, aki a klasszikus zenének Harnoncourt-hoz mérhető nagy neve. És legalább akkora régizenei fenegyerek is. A Universal-nál is úgy gondolták (vélhetően Gardiner hatására), hogy nekik is kell egy Bach összkiadás. Ez lett 2018-ban a Bach 333: 222 CD-n és 1 DVD-n. Árkategóriában ez a sztratoszférát célozta: keményfedeles könyvek, Gardiner saját, Bachot bemutató videója, limitált kiadás, díszdobozos kivitel, minden ami egy vérbeli gyűjtőben vásárlási ingert gerjeszt. A műveket a kiadók hatalmas katalógusából válogatták össze, a Bach előadók legnagyobb neveivel.
De hogy lett Bach műveiből az 1999-es 154 CD-ből 2018-ra 222? Nos, a Bach 333 nem mindig csak egy felvételt tartalmaz egy műből, hanem néhány esetben többet is, többféle előadói hagyományt is bemutatva (például a billentyűs művek esetén modern zongorán és korabeli csembalón is). Így a vásárló nem csak Bach műveit, hanem adott esetben az előadói hagyomány változását is tanulmányozhatja. Ebből a kiadványból létezik külön német és angol nyelvű verzió is.
Amikor úgy éreztem ideje, hogy én is beruházzak egy Bach-összkiadás megvételébe, a fenti lehetőségek közül választhattam. Hosszas kutatómunka, és különböző felvételek összehasonlítgatása után a Hänssler kiadó dobozára esett a választásom. A Bach 333 doboz is sokáig versenyben volt (akkor még elérhető volt), de szinte minden összehasonlításnál jobban tetszett a Hänssler doboz adott felvétele. Miután megérkezett, belemélyedtem Bach művészetének felfedezésébe. Szinte pontosan egy év alatt hallgattam meg mind a 172 CD-t. De nem csak a zenét hallgattam, hanem több órányi, Bach zenéjével foglalkozó zenetudományi előadást is megnéztem a youtube-on. Továbbá sikerült Bach néhány művét élőben is meghallgatnom. Most, hogy végetért ez a Bach zenéjével ilyen intenzíven foglalkozó korszakom, elmondhatom, hogy életre szóló élményekkel lettem gazdagabb. Úgy érzem, nagyon jól választottam, amikor Rilling doboza mellett tettem le a voksomat.
A körítés és a tartalom
Mielőtt a zenékre rátérnék, nézzük magát a kiadványt.
Igényes külsejű, jó nehéz doboz. A hátlapon a közreműködők névsora látható.
Az olcsóság már kézbefogva is érezhető mert a doboz közel sem annyira masszív mint mondjuk a Sony nagy karmesteres dobozai.
Mivel egyszerű kartonpapírból van, a lehajtott fedél és a tálca rész is könnyen meghajlik a súly alatt. A fedelet felhajtva kiderül, hogy a céges termékfotóval ellentétben ez már egy tovább egyszerűsített doboz, legalábbis ez amit 2025-ben kapni lehetett.
A lemezek az utálatos leragasztott tasakokban vannak, nem túl minőségi érzés ezt 172-szer feltépni (és utána nézni a feltépett tasakok látványát). Szintén a gyári hirdetéssel ellentétben nem kettő hanem egy füzetet kapunk hozzá, ami részben használhatatlan, lentebb leírom, miért.
A lemezek egyedileg vannak számozva, de nem CD-nként hanem ún. volume-ként. Ha egy mű több CD-n van (például a passiók, oratóriumok, de mondjuk a Brandenburgi versenyek sorozata is) akkor azt egynek számítják és azon belül vannak számozva. A CD-n jól lehet látni hogy melyik volume és ha a könyvet kivesszük a dobozból akkor eléggé könnyen lehet böngészni a lemezek között. A lemezek műfajonként külön színkódosak.
- egyházi kantáták: piros, 60 CD
- világi kantáták: bíbor, 8 CD
- motetták: kék, 2 CD
- misék, oratóriumok: 14 CD, kék
- korálok: rózsaszín, 9 CD
- orgonaművek: zöld, 20 CD
- billentyűs művek: világosabb zöld 26 CD
- kamarazene: narancssárga, 10 CD
- zenekari művek és versenyművek: barna, 10 CD
- zenei áldozat és kánonok: nanrancssárga, 1 CD
- billentyűs művek 2, klavier büchlein: zöld, 7 CD
- rekonstruált hegedűversenyek: barna 1 CD
- gratulációs kantáták, magnificat, egyéb: bíbor 4 CD
Na és akkor a könyv. Ebben van a tracklist és majdnem 300 oldalas. A kialakítása megfelelő, viszont a művek címét nem minden esetben tartalmazza! Vagyis például ha megnézzük, azt hogy oké, passiók 148. oldal, látjuk hogy volume 74 és hogy ez tényleg egy passiónak a tracklistje, de hogy melyik passió, arról egy szó sincs a füzetben! A CD-n egyébként ott szerepel a név, de ez így kissé silány. Ja és a füzetben egyetlen szó sincs arról sem hogy egy adott műnek kik az előadói. Tehát csak a mű, a tracklist, a volume szám és ha szerencsések vagyunk akkor a cím. Semmi mást nem tudunk meg a füzetből!
Külsőre ennyi, azért nem túl bizalomgerjesztő. A dobozon lévő Special Deluxe-Edition Limited címkét legalábbis a külcsín alapján erős túlzásnak érzem.
Nézzük mi van a CD-ROM-on! Windowsos számítógépen (ha még létezik benne CD-ROM olvasó…) egy automatikusan induló program jelenik meg. Itt az életműben kategóriánként választhatunk, egy kategóriát kiválasztva bejön egy PDF-olvasó és az adott kategóriához tartozó több száz oldalas füzet nyílik meg. Nem windowsos gépen is böngészhetjük a tartalmat, ugyanis ezek sima PDF-ként vannak a CD-n.
Először van egy 146 oldalas füzet előszóval és BWV indexszel ami megmutatja hogy melyik mű melyik CDn található, ez szépen össze van szedve, legalább ezt a füzetet még ki lehetett volna nyomtatni (valószínűleg régebbi kiadásokban még így is volt). Az előszó is igényes.
Aztán ott vannak a műcsoportok pdfjei. Mindegyik négynyelvű (német-angol-francia-spanyol). Találomra mondjuk nézzük meg az orgonaművek füzetét, 710 oldal. Ezekben a füzetekben már megtaláljuk az előadókat és a felvétel adatait, természetesen a CD számát és hosszú és részletes ismertetőket, elemzéseket a művekről és előadókról. Ezek összesen több ezer oldalt tesznek ki, ez már tényleg profi munka, itt mindent megtalálunk ami az eredeti lemezeknél az évtizedek alatt megjelent. Ezt a kiadók általában az összkiadásoknál lespórolják de itt tényleg minden megvan. (Mondjuk a kottapéldák sokszor olvashatatlanok, de hát semmi se lehet tökéletes.) Az ismertetőket legtöbbször Andreas Bomba írta, ő volt a Hänssler összkiadása mögötti egyik szervező. Több esetben találunk az előadóktól is rövid esszéket egy adott műről, a hangszerválasztásukról vagy az előadói elképzelésükről.
Az a tudás és információmennyiség ami ezekben a pdfekben van az méltó a projekthez. Kár, hogy ez mindennapi leülős zenehallgatás során azért eléggé nehézkesen kezelhető így (bár tableten olvasható). De hát az ár oltárán ezek kinyomtatása meg lett spórolva, a lényeg hogy megvannak, nem vesznek el az összkiadással, ez szép munka.
Historikus vagy nem?
Bach esetében nem lehet megkerülni az előadói stílus kérdéskörét. Bár a neve folyamatosan benne volt a zenei köztudatban szinte a hangfelvételek kezdetétől, tagadhatatlan, hogy népszerűségén a historikus zenei mozgalom nagyon sokat lendített. Ennek viszont volt kevésbé pozitív mellékhatása is: míg a múlt század derekán még a nagyzenekari és nagyobb apparátusú oratorikus előadásmód teljesen megszokott dolog volt (bár akkor is voltak akik kisebb létszámú együttessel dolgoztak), ma szinte szentségtörésnek számítana ha valaki modern hangszeres és nagy létszámú együttesen próbálkozna Bach zenekari vagy oratorikus műveinek előadásával. Ma már szinte csak kis létszámú, vibrátó-mentes, csak régi hangszereken (valójában általában azok másolatán) előadott előadásokat hallunk. Ráadásul ezek az előadások (főleg ha a régi felvételekhez hasonlítjuk) sokszor (de persze nem mindig) merevek, néha már extrém gyorsak és groteszk akcentusokkal, effektusokkal vannak teletűzdelve. Mintha az lenne a cél, hogy mindenáron valami újat, valami még meglepőbbet, még szokatlanabbat produkáljanak a már unásig ismert művekből. Mindezt a félreértelmezett „hitelesség” álcája mögé bújva. A kis előadói apparátust és a szólamonként 2-3 énekesből álló icipici énekkarokat is meg lehet indokolni azzal, hogy Bach ilyeneket alkalmazott. Keveset tudunk a korabeli előadói stílusról, azt viszont biztosan tudjuk, hogy Bach elégedetlen volt a számára általában rendelkezésre álló pici előadói együttessel. Folyamatosan nagyobb erőkért harcolt, általában sikertelenül.
Én úgy vélem, érdemes megismerni a historikus előadókból is néhányat, de hallgassunk régebbi Bach felvételeket is, és azt válasszuk ami nekünk jobban tetszik. Rilling valahol a két világ határán áll, ezért is alkalmas szerintem kiindulási pontnak, már ami a zenekari/énekkari műveket illeti. A kamaraművek és szóló művek ebben a dobozban is legnagyobbrészt csembalón, korabeli hangszereken készült felvételekkel szerepelnek, de szerencsére a legtöbb esetben kiváló előadásban.
Amikor én a fenti összkiadások közül válogattam, több felvételbe belehallgattam más dobozokból is, de összességében az általam nagyon kedvelt művek esetén a Hänssler dobozában szerethetőbb, és szebb előadásokra bukkantam. Ezért gondoltam, hogy az életmű hatalmas és még számomra ismeretlen részének felfedezéséhez Helmuth Rillinget választom kalauzomnak.
Élmények, beszámoló
Még egy 5-10 lemezes összkiadásban is, mint amilyen mondjuk egy Beethoven vagy Mahler szimfóniaciklus előfordulnak gyengébb előadások. Hogyan lehet akkor értékelni egy ilyen óriási terjedelmű és felbecsülhetetlen hatású életműből készült összkiadást? Ráadásul ma már elenyésző azok száma akik fizikai hordozón megvesznek ilyesmit. Egy ilyen nagy album végighallgatása hónapokig, évekig tarthat. Mint írtam, nekem egy év kellett hozzá. Persze nem folyamatosan csak ezt hallgattam, hanem amikor éppen hangulatom volt hozzá. Ez pedig az első lemezektől kezdve igen gyakran előfordult, Bach világa magával rántott. Egymás után haladtam a lemezekben, viszont úgy, hogy három helyen is elkezdtem a dobozt, így párhuzamosan haladtam a kantátában, mellette a szóló, majd kamaraművekben, emellett pedig az oratorikus darabokban és az orgonaművekben. Így a műfaji változatosság is megvolt. A PDF-ekbe csak alkalmanként olvastam bele, mert hamar rájöttem, hogy ezt az egész dobozt szeretném majd újra meghallgatni, és akkor majd minden műhöz a leírást is elolvasom. Túl mohó voltam hozzá, hogy ezt elsőre megtegyem.
A dobozt megelőzően már ismertem Bachnak a népszerűbb billentyűs műveit (szvitek, partiták, Das Wohltemperierte Klavier), a passiókat, Magnificatot, Karácsonyi oratóriumot, néhány orgonaművét. És persze a zenekari szviteket, 1-2 versenyművét, a Brandenburgi versenyeket is. Ezeken kívül pedig még a vonós szóló szonátákat. Ez persze az életmű magja, de azért messze nem minden. Volt amit kedveltem közülük (billentyűs művek, oratóriumok, Brandenburgi versenyek), volt amit egyáltalán nem értettem és nem fogott meg (passiók, h-moll mise). De Bach nem tartozott kedvenc szerzőim közé. Ez a doboz mindent megváltoztatott.
Egyházi kantáták
A dobozt az egyébként is első szekcióban lévő egyházi kantátákkal kezdtem. Itt magam sem értettem, mi történt: valami bekattant és napokig Bach kantáta-őrületben éltem és semmi mást nem hallgattam. Pár nap alatt tudtam le az első 15-20 lemezt (a 60 egyházi kantáta lemezből), életre szóló élmény volt, egycsapásra Bach rajongója lettem. Természetesen utána kicsit lassult a lendület, de azt kell mondjam, aki nem ismeri Bach kantátáit, az Bach zenéjének egy nagyon lényeges oldalát nem ismeri. Döbbenetesen változatos, hatásos, életteli zenék, nagyon különleges hangszerösszeállítások.
- vegyük például a híres (és vélhetően csonkán fennmaradt) BWV 50-es kantáta egyetlen tételét. Ez nem mellesleg a zenetörténelem egyik utolsó permutációs fúgája, miután a XVIII. században ez a műforma is kiment a divatból. De mi is az a permutációs fúga? Katt ide.
- itt van a BWV 29-es kantáta első tétele amiben egy komplett orgonaverseny van elrejtve! Vagy ugyanebben a kantátában egy orgona-alt duett!
- de ki hallott például már korábban zenekarkíséretes trombita-szoprán duettről
- vagy éppen alt-tenor-fagott trióról? (BWV 155)
- vagy a csodálatos atmoszférájú és harangot imitáló Der Glocken bebendes Getön alt áriát a BWV 198-as kantátából (két fuvolával, lanttal, pizzicato vonósokkal)
- vagy vegyük a BWV 173a gratulációs kantáta 7. tételét: humoros hangzású basszus ária, fagottal és pizzicato csellóval kísérve, continuo-val. Különösen éles kontrasztban az előző tétel szoprán és fuvola zenéjével
- más kantátákban hallunk visszhang-effektusokat, kettéosztott énekkart is
És még sorolni lehetne. Ilyen változatos hangszerösszeállításokat és effektusokat majd csak a XX. században fogunk újra hallani!
Rilling Bach-projektje egyébként a kantátákkal indult, nagyjából 25 év alatt rögzítette őket, a legkiválóbb Bach-énekesekkel, saját zenekarával (Bach-Collegium Stuttgart) és nem kevésbé kiváló énekkarával (Gächinger Kantorei Stuttgart). A felvételek hangminőségben ugyan kissé elavultak, illetve a hangszerek két oldalra széttolt elrendezése sem mindig a legszerencsésebb, de az előadásokra nem lehet panasz. Nagyon jó tempók, erőteljes előadások, energetikus, de sosem rohanó, megfelelő méretű énekkar és zenekar, nem icipici hangok. Azóta itt-ott újra belehallgattam más (historikus) nevesebb ciklusokba is, összehasonlítgattam Rillinggel egy-egy részletet, de mindig oda jutok, hogy néhány hiányossága ellenére számomra mégiscsak ő a legjobb.
Világi kantáták
Minden pozitívum amit az egyházi kantátákról leírtam, ugyanúgy érvényes a világi kantátákra is. Ezek már modernebb, 90-es évekbeli felvételek, ezért a hangminőség is jobb. Itt van például a BWV 201-es nagyszabású kantáta etalon értékű felvétele. Szintén a dobogó legfelső fokára tehető a Kávékantáta előadása is, amiben Christine Schäfer és James Taylor nemcsak kiválóan eléneklik, hanem eljátsszák a művet. És még ezek után is további meglepetés volt a Parasztkantáta humora és játékossága.
Oratorikus művek, egyéb énekkari művek
Biztosan bármilyen zenét lehet élvezettel hallgatni mindenféle kiegészítő tudás nélkül, de nagyon sokszor adhat pluszt ha utánaolvasunk annak, hogy mit is hallunk. Bach esetén ez szerintem hatványozottan igaz. Gondoltam ha már megvan ez a nagy doboz akkor meghallgatok a youtube-on néhány jó előadást Bach-ról. Ilyen például: Bach, a tudós vagy például A Goldberg-variációk rejtélyei. De nem sorolom, mind Sándor Lászlóval mind Fazekas Gergellyel nagyon jó előadásokat lehet találni a youtube-on Bachról (és más dolgokról is).
Nekem már ezek is nagyon sokat jelentettek a zene felfedezésében és megértésében, a másik pluszt pedig az jelentette, hogy az oratorikus műveknél is utánaolvastam, mire érdemes figyelni a hallgatás közben. Kiderült ugyanis, hogy a Bach-zenének nagyon sok szimbolikus rétege van, és különösen igaz ez a vallási témájú zenéjére. Ez néha a zene megértéséhez is fontos, néha viszont csak jó a tudat, hogy ebben a zenében micsoda rend és keresztény szimbolika van a háttérben. Az oratorikus művekhez készítettem leírásokkal bővített szövegfordításokat, ezek innen letölthetőek, mindenképpen érdemes ezeket a műveket (akárcsak a kantátákat is) úgy hallgatni, hogy az ember tudja, mit is énekelnek és mire érdemes figyelni.
Mindezen plusz erőfeszítések és nem mellesleg Rilling kiváló előadásainak köszönhetően életemben először végig tudtam követni és átélni a korábban kissé unalmasan és értetlenül hallgatott passiókat és a h-moll misét is. Megérkeztem. Ezeken a felvételeken és mindezen háttértudás birtokában most először óriási hatással voltak rám ezek a művek. A Karácsonyi oratóriumot, Magnificatot korábban is kedveltem, de most végre megnyílt Bach teljes világa. Ezek az oratorikus művek a kantáták mellett szintén a doboz legértékesebb felvételei közé tartoznak (bár a Magnificat előadása itt-ott lehetne picit lendületesebb).
Nagyon érdekesek a motetták és a kisebb misék is. A 8 CD-nyi korálfeldolgozás, korálelőjátékok és dalok viszont kevésbé izgalmas hallgatnivalók. Érdemes egyszer meghallgatni őket, de ezek egyértelműen kevésbé jelentős darabok. A doboz azon kevés lemezei közé tartoznak amiket nem fogok újra meghallgatni. A doboz utolsó előtti lemezén lévő korai verzió a Magnificatból illetve az utolsó lemezen lévő néhány plusz kantáta (vol. 140 2 CD) szintén azok közé a lemezek közé tartozik amit nyugodtan ki lehet hagyni.
Orgonaművek
Kicsit tartottam a 20 CD-nyi orgonazenétől. Kedvelem az orgonát de nem voltam benne biztos, hogy ekkora mennyiségben is könnyen adja magát. Alaptalan volt a félelmem, Bach orgonaművei érdekesek és rendkívül változatosak. Bach igazi megismeréséhez akárcsak a kantáták, az orgonaművek ismerete is elengedhetetlen. Az élményhez hozzájárult az is, hogy nagyon jó felvételek. Bár nem egy helyszínen és nem egy előadóval készült mindegyik felvétel de általánosságban elmondható, hogy teres, levegős, kellemes orgonahangzás van mindegyik lemezen. (Előadók: Kay Johannsen, Andrea Marcon, Wolfgang Zerer, Martin Lücker, Pieter van Dijk (átiratok), Bine Katrine Bryndorf (korálok))
Bach orgonaművei esetén nagyon fontos, hogy ezeket nem szabad romantikus orgonákon előadni, az érthetőség, áttekinthetőség nagyon fontos. Egy hiányosság, de ez biztosan az előadó választása, hogy több műnél én olyan előadásokat ismertem korábban, amelyek mélyebb basszust alkalmaztak, ezek itt kevésbé jönnek elő.
Bach felfedezése közben kezdtem érdeklődni a középkori polifónia iránt is, főként Dufay művészetével kapcsolatban. Így már rögtön az első lemezen lévő korálok nagyon tetszettek, mert tudtam mihez kapcsolni. Ezek is szemlélődő zenék ha élhetek ilyen képzavarral.
Ezt követően még egyre jobb és jobb lesz az orgonás szekció. A CD-k életrajzi fejezetszerűen sorakoznak, például:
- vol 87: Ohrdruf, Lüneburg & Arnstadt
- vol 88: Influences of Böhm & Buxtehude
- vol 89: The Young Bach – a Virtuoso
- vol 90: New Ideas in Weimar
- vol 99: külön kiemelem az orgonaszonáták lemezt Kay Johannsen-nel, ami szintén nagyon tetszett
- vol 101: és itt van a hatalmas Clavier-Übung III. sorozat szintén Kay Johannsen referencia értékű előadásában
és így tovább. Tényleg mintha történetet mesélnének. Nagy élmény volt, nem gondoltam volna. Ahogy haladtam előre, mindig volt valami új felfedezés, az orgona lehetőségeinek, hangszíneinek újabb és újabb bemutatása. Barangolás egy új világban. Bach a valaha élt legnagyobb orgonaművész volt és ő írta a legjobb és legkifejezőbb zenét erre a hangszerre. Hiszen az általa művelt kontrapunktikus és összetett zenének az egyik legjobb médiuma az orgona. Ezért is nagyon fontosak az orgona CD-k. Egyébként Bach halála után a legtöbb orgonaművét eljátszhatatlannak tartották mivel annyira összetett pedáljátékot igényelnek. Bach ugyanis minden hangszerre hasonlóan komponált és minden hangszernek el kellett tudnia játszania bármit. Az orgona ebből a szempontból speciális, mivel három szólamot tud egyszerre: jobb és balkezet és a két lábat. Ez a technika elképesztő virtuozitást igényel. Majd később, a XIX. század második felében fedezik föl újra a nagy francia orgonisták (Franck, Widor és mások) azt, hogy ezeket a műveket hogy lehet eljátszani.
Szóló billentyűs művek
Az orgona után a más szóló billentyűs hangszerekre készült művek következnek. Hallunk itt klavikordot, csembalót, lant-csembalót, de modern zongorát is, több előadó felvételén. A legtöbb felvételen Robert Hill csembalózik, de szerepel még Peter Watchorn, Robert Levin, Trevor Pinnock, Edward Aldwell (zongorán) és Evgenyi Koroljov (zongorán).
Ebben a részben az átiratok és a kimondottan kezdő oktatási célból készült kisebb darabok a kevésbé jelentősek (ilyen például a 2 CD-s volume 107), ezeket szerintem át lehet ugrani. De a többi lemez mind érdekes zenét tartalmaz, bár nem feltétlenül jó előadásban. De kezdjük a pozitívumokkal, amiből szerencsére sokkal több van.
Rögtön a fiatalkori billentyűs művek lemezei nagyon jók. Úgy éreztem ezek hallgatása közben, hogy Bach ugyanakkora virtuóza volt a csembalónak (meg persze az orgonának), mint később Liszt a zongorának. A csembaló hangja szinte eszményi, az általam hallott legszebben szóló csembalós felvételek közé tartoznak. Az általam eddig nem ismert Robert Hill pedig nagyon jó csembalista és Bach-előadó. Trevor Pinnock kétlemezes partiták felvételét már ismertem korábbról is, ezek etalon előadások.
A Toccata felvételeken Peter Watchorn játszik, szintén kiválóan. Érdekesség, hogy Bach műveit hallgatva (ilyenek a toccata-k is) sokszor olyan stílusvilágba és zenei múltba tekintünk vissza, ami tőlünk már akár 500 évre is lehet. (Sándor László zeneszerző szerint egyébként Bach sok tekintetben középkori zeneszerző.) Bach valószínűleg sejtette, hogy vele lezárul egy zenei korszak. Testközelből láthatta, hogy a fiai már teljesen más zenei nyelvet beszélnek és az ő világa elavultnak számít. Valószínűleg ez is vezette abban, hogy élete utolsó évtizedében nagy összefoglaló műveken dolgozott. Hogy fennmaradjon az a tudás amit még ő képviselt.
A toccata lemezhez tartozó leírásban egyébként még a használt csembalóról is van külön leírás. Ennek a hangszernek a kivételesen erős hangja lehetővé tette, hogy a szokásos csembalóktól eltérően messzebbről mikrofonozzák, ez is nagyon szépen szól.
Evgenyi Koroljov zongorán játssza a Goldberg-Variációkat és más jelentősebb billentyűs műveket. Ezek a felvételek a hogyan játsszunk zongorán romantikusan Bachot stílus mintája, nagyon élveztem. Koroljov zsigerből érzi ezt a zenét.
Az is érdekes, hogy ezeken a lemezeken szinte ideális felvételeken hallhatjuk a csembaló, a klavikord és a lantcsembaló hangját, így ezek jellegzetességeit is meg tudjuk figyelni.
A francia szviteket Edward Aldwell, az angol szviteket Robert Levin adja elő. Ezek már vegyesebb összképet mutatnak. Hallunk jó ötleteket, izgalmas díszítéseket, szép hangszínbeli megoldásokat, de nekem ezek a felvételek mégis mechanikusan és élettelenül szólnak. Különösen a fent tárgyalt előadók felvételeihez képest. Talán a francia szvitek sikerült jobban.
A Robert Levin-féle Das wohltemperierte Klavier esetén viszont már sokszor azt éreztem, ez már vicc. A göthős hangú klavikordon előadott darálás után az jutott eszembe, ennyi erővel akár már szájharmonikán is előadhatná. Ebben a dobozban számomra Robert Levin a leggyengébb láncszem. Ezt a 4 CD-nyi zenét egyébként Levin vegyesen klavikordon, csembalón vagy orgonán adja elő, biztos meg lehet indokolni melyiket miért választotta, de aki ezeket a műveket (és a szviteket) meg szeretné ismerni, inkább mást hallgasson. Zongorán például Schiff Andrást vagy Angela Hewitt-et. Csembalón Blandine Rannou-t vagy Christophe Rousset-t.
Kamarazene
A barokkban kamarazenének vették a vonós szólószonátákat is ezért ebben az albumban is a kamarazene szekció tartalmazza őket. A lant átiratok Oliver Holzenburg előadásában meglepetésre egész jók. Kellemes, elbambulós zene. A híres szóló hegedűszonáták és a csellószvitek felvételei ismerkedéshez szerintem teljesen rendben vannak, de ezekből annyi nagyon jó felvétel készült már az elmúlt 100 év során, hogy mindenki válassza ki a saját kedvencét. Nagyon érdekes volt a fuvola kamarazene (volume 121). Nem is gondoltam volna, hogy Bach ilyen könnyed, lendületes, szinte már gáláns stílusú zenét is írt. Szinte bárhová nyúlunk ebben a dobozban, kincset találunk! A hegedű+continuo zenék is élvezetesek és könnyedek. Akár elmélyülve hallgatva, akár háttérzenének nagyon jók.
Versenyművek és zenekari művek
Bach versenyműveiből is óriási mennyiségű felvétel készült már, ezeket a dobozban található felvételeket én itt is inkább kiindulási pontnak tartom, nem pedig referenciának. Ismerkedéshez megfelelőek, a hangminőség jó.
A Brandenburgi versenyeket és a zenekari szviteket Rilling az Oregon Bach Festival kamarazenekarral rögzítette. Nagyon szép felvételek és kiegyenlített előadások, mindenféle extrémitástól tartózkodnak.
Egyéb művek
A végén kezdem: Az appendix kategória Clavier-Büchlein CD-i a kihagyható lemezek közé tartoznak. Történeti szempontból érdekesek, és vannak benne különleges előadások, de itt sok esetben a híresebb billentyűs művek kezdeti, első változatait találjuk. A rekonstruált hegedűversenyek lemez sem valószínű, hogy másodszor is a lejátszómba kerülne. Na de jöjjön a lényeg.
David Hurwitz szerint Bach-nak nagyon erős pedagógiai vénája volt, mert minden műfajban be akarta mutatni, hogy mit lehet azzal kezdeni, mit lehet azokból kihozni. Lehet, hogy így volt, de a képet árnyalja, hogy azt viszont tudjuk, hogy tanítani nem szeretett (bár három fiából is európai hírű zeneszerzőt nevelt).
Legnagyobb, legnevezetesebb összefoglaló művei közé tartozik az „egyéb művek” szekciót kezdő Musikalisches Opfer (Zenei áldozat) és a Die Kunst der Fuge (A fúga művészete). Ezek elképesztően igényes és összetett művek. Tényleg zenetudósnak kell lenni, hogy az ember ezek egy-egy felvételéről véleményt mondjon. Én csak azért merem leírni, hogy mindkét felvétel a doboz ékkövei közé tartozik, mert ezek nyitották fel számomra ezeket a műveket. Természetesen mire idáig eljutottam, több órányi előadást megnéztem már Bach-ról, illetve mögöttem volt már a doboz 140-150 lemezének meghallgatása. Mégsem számítottam rá, hogy ezek ilyen tiszta, áttetsző, áttekinthető, sőt átélhető művek lesznek. A zenei áldozat főtémája; a „királyi téma” eléggé kromatikus, ezért számomra a kidolgozás során a tükörfordítása, rákfordítása is jól felismerhető. A füzet is informatív, segít a zenében való eligazodásban. Álljon itt az előadók neve is, mert számomra nagyon sokat adott a produkciójuk: Gottfried von der Goltz, Martin Jopp (hegedű), Karl Kaiser (fuvola), Ekkehard Weber (viola da Gamba), Michael Behringer (csembaló, fortepianó). Megtaláljuk persze a dobozban a kiegészítő rejtvénykánonokat is.
A fúga művészetét a már dícsért Robert Hill előadásában halljuk (néhány esetben Michael Behringer közreműködésével). Hallottam már évekkel korábban vonósnégyes és zenekari átiratot is, de egyik sem tett rám nagy benyomást. De mostanra minden megváltozott.
A fúga művészete ezen a felvételen az egyik legmegrendítőbb és legmélyebbre hatoló zene volt amit valaha hallottam. Az egész világegyetem egy d-moll dallamból épül fel és annyira sűrű és koncentrált, hogy már-már elviselhetetlen erővel taglózza le a hallgatót. Hihetetlen élmény megfigyelni, mi minden épül fel ebből a kezdeti témából és szinte pillanatról pillanatra változik a harmóniai, ritmikai világa. Óriási mű, amely kimeríthetetlen változatosságot és képzelőerőt mutat. Nem is lehet egyszerre meghallgatni, talán nem is erre szánta Bach, inkább 2-3 részletben érdemes. Nagyon neki kell készülni, érdemes meghallgatni mondjuk ezt az előadást, érdemes előtte átrágni magunkat Bach többi művén, mielőtt ehhez a két hatalmas műhöz jutunk. Én pont a megfelelő időben és állapotban találkoztam velük és ez a találkozás életre szóló élmény lett. (Szőrszálhasogatás csak, de A fúga művészetéből talán még egy orgonás verziót lehetett volna a dobozba tenni.)
Akárcsak maguk a művek, ez a doboz egy zenei enciklopédia. Bár ez a doboz a kritikusoktól általában jó értékeléseket kap, mégis Rilling a nagy Bach-előadó világsztárok árnyékában kevésbé ismert. Ezen a méltatlan helyzeten remélem ez a szerény ismertető is javít valamelyest. Őt és a doboz többi előadóját, ezt a hatalmas zenei tartalmat befogadó albumot bátran ajánlom mindazoknak akik igazán átfogóan meg szeretnék ismerni Bach művészetét. A Special Deluxe-Edition felirat ha a külsőt nem is, a tartalmat mindenképpen jól jellemzi.
Sipos Róbert (2026)
Néhány idézet forrása: Harold C. Schonberg: A nagy zeneszerzők élete című könyve